A visszataszító tülekedés a tárcaosztó hatalom körül, az a látvány, amit ma azok nyújtanak, akik úgyszólván a demokrácia ellen győztek szinte kiütéssel a minap, ismét figyelmeztet, hogy nemzetiségünk rossz helyen kopogtat, amikor folyton a Dâmboviţa partján kíséreli meg, méghozzá kijárásos politikával érni el azt, ami minden jogállamban puszta léte és szervezettsége folytán magától megilletné.
Most, hogy a kormányposztokon osztozkodók ismételten ajtót mutattak parlamenti képviseletünknek, különösen időszerű lenne a saját politikai mozgástér tágításának belső, eddig parlagon heverő lehetőségeit feltárni, nem is beszélve az anyaország és az EU támogatásában rejlő potenciálról. A belső mozgástér csak a létrejött és értéket jelentő (amúgy pedig felszámolhatatlan) politikai pluralizmus kibontakoztatása és plurális egységbe fogása útján bővíthető, illetve az autonómiatörekvések felkarolása révén.
Az erdélyi magyar közösség és minden mostoha körülmény ellenére, csonka formában, de mégis létező társadalma, melyet felszámolni tulajdonképpen egyre kevesebb esélye van a többségi nemzetállamnak, autonómiatörekvéseiről csak jövője árán mondhatna le. Éppen ezért ezt sosem fogja megtenni, s ezt ma és az elkövetkező időszakban mindenekelőtt belső életterében kell egyértelművé téve általánosan elismertetnie. Nem a párbeszédet elutasító román törvényhozás és politikum berkeibe való bejutás, hanem a belső magyar parlament létrehozása élvez elsőbbséget, és addig nincs előrelépés, amíg ez létre nem jön, nem válik működőképessé, és nem egységesen követeli új prioritásai érvényesítését.
