Az együttműködési szerződés ünnepélyes aláírására a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében került sor tegnap. Demeter János, a megyei tanács elnöke hangsúlyozta, megteremtették a jogi keretet, ezentúl a szakemberek feladata közös pályázatok összeállítása, s felkínálta, aki teheti — civil szervezetek, művelődési intézmények, iskolák —, éljen a lehetőséggel, és húzzon hasznot belőle.
Hargitai János, Baranya megye közgyűlésének elnöke kifejtette, az együttműködés lényege az európai uniós pénzek lehívása, amelyben a brit partnernek nagy tapasztalata van. Brian Greenslade devoni önkormányzati vezető elmondta, elsősorban a turizmusban lát együttműködési lehetőséget, s hozzátette, a romániai utak és a közszállítás terén még igen sok a javítanivaló. Háromszéknek ez a harmadik hármas együttműködési megállapodása, korábban Veszprém és a franciaországi Maine-et-Loire, valamint Heves és a svédországi Värmland megyével lépett kapcsolatba.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.