Fellendülhet az uzoni vásár – írja Bokor Gábor a december 14-i Háromszékben –, és úgy érzem, ki kell egészítenem a megjelenteket. Amióta csak emlékszem, a vásárokat mindig a Barompiac nevű helyen tartották, a mai szabadidőpark helyén.
Egyik oldalon árulták a disznókat, a másikon a szarvasmarhákat, hátul a lovakat. Az a hely, ahol most a Deruba (aszfaltozó) áll romjaiban, a Liget nevet viselte, ott tartották a szüleim és nagyszüleim idejében a majálisokat és tűzoltóversenyeket. Gyönyörű gesztenyefák voltak, és mozgatható pódium a zenekaroknak. Ez előtt csépelt Költő Mózes, mert neki ott volt kéznél... A fennmaradt belső területek voltak a libalegelők.
A hajdani uzoni vásárokra valóban messziről, sokfelől jöttek az árusok, érdeklődők, a Korondról érkező cserepesek például Tarcsi Lajos nagyanyjánál, Bordás Rózánál szálltak meg. Gazdag, kóberes szekerekkel hozták a ráncos csizmákat Székelyudvarhelyről, Tordáról a pogácsások vállalták a hosszú utat, Gelence, Szentlélek, Ozsdola, Kovászna térségéből a deszkások. Előfordult, hogy ötven-száz szekér jött Felső-Háromszékről! A leggazdagabb mindig a Miklós-napi vásár volt, ehhez hasonlót az egész környéken nem tartottak.
Az uzoni bikavásárt minden év március 16-án tartották. A selejtezésre ítélt bikákat árulták ilyenkor, többnyire brassói mészárosok vásároltak (Kónya, Höretz és társaik). Olykor száz-kétszáz példányból lehetett válogatni, különösen Csernáton és Kézdivásárhely környékéről hoztak sok állatot. A vásáros nép a Rab Mihály-féle kocsmában és a Kosztiné vendéglőben mulatott cigányzene mellett. Nem volt gazdag a nép akkor sem, őseink mégis jobban éltek, mint a maiak.
A fentieket egy 93 éves uzoni lakos, Tarcsi Lajos visszaemlékezései nyomán írtam annak bemutatására, hogy mennyit változott a világ egy emberöltő alatt. Reméljük, eljön még az az idő, amikor az uzoni vásárok visszanyerik a rangot és méltóságot, mely annyira hiányzik székely népünk életéből manapság.
AMBRUS ANNA
