KÉTSZÁZALÉKOS NÖVEKEDÉS, 1,7 SZÁZALÉKOS DEFICIT. A Ziarul Financiar információi szerint a kormány 2013-ra kétszázalékos gazdasági növekedéssel, 1,7 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol. A bruttó hazai össztermék a tervezet szerint 648,7 milliárd lej (141,8 milliárd euró) lesz. A tavalyinál jóval magasabbak lesznek a személyzeti költségek, mivel 15 százalékkal nőtt a közalkalmazottak bére, és 4 százalékkal növelik a nyugdíjakat. Emellett az országnak idén egymilliárd eurót kell visszafizetnie a Nemzetközi Valutaalapnak.
A hiány féken tartása érdekében az infrastruktúra fejlesztésére, a beruházásokra kevesebbet tudnak majd fordítani. Idén 210,1 milliárd lej, a GDP 32,4 százalékának megfelelő összeg lesz az állam bevétele, a kiadások ennél 4 százalékkal lesznek magasabbak, 3,8 százalékos exportnövekedéssel, illetve a fogyasztás 1,9 százalékos növekedésével számol a pénzügyminisztérium.
HA AZ IMF ENGEDI, SZÁZ LEJJEL NŐ A MINIMÁLBÉR. Victor Ponta miniszterelnök azt mondta, kérni fogják a Nemzetközi Valutaalap beleegyezését, hogy 700-ról 800 lejre növeljék a minimálbért. Amennyiben ezt jóváhagyná az IMF, az idei költségvetési törvény bevezetésével emelnék a kötelező legkisebb munkabért. A Nemzetközi Valutaalap küldöttsége január 15-én érkezik az országba. A Szociál-Liberális Szövetség kormányzási programjában azt vállalta, hogy 2016-ig 1000 lejre növeli a minimálbért. (România liberă)
SZEGÉNYEK VAGYUNK, DE A BENZIN DRÁGA. Az európai statisztikák szerint a tavaly Románia az ötödik volt a gázolaj árának emelkedése szempontjából, euróban számolva 4,5 százalékkal drágult az üzemanyag. Az első helyen Szlovénia áll 9 százalékkal, míg Görögországban 6 százalékkal lett olcsóbb az üzemanyag. A Bloomberg tanulmánya szerint Romániában az egyik legdrágább a benzin a vásárlóerőhöz viszonyítva: a rangsorban a hetedik helyet foglalja el. (Bukaresti Rádió)
ÉVTIZEDEK ÓTA EZT MUTATJÁK A STATISZTIKÁK. A lakosság szinte 20 százaléka soha nem mosott fogat – derül ki egy kozmetikai cikkeket gyártó cég felméréséből. A számok szerint havonta mindössze 3 eurót költünk tisztálkodásra, ezzel Európában utolsó helyen állunk a higiénia fejezetnél. A román lakosság 19 százaléka nem mos fogat, elsősorban vidéken. A fővárosi közegészségügyi hivatal szerint egy romániai lakos átlagosan négy szappant és egy dezodort használ el évente. A kifogások között a megkérdezettek időhiányt és az erre a célra kialakított helyiséget említették a leggyakrabban. Egy másik aggasztó tény, hogy a lakosság fele nem mos kezet vécézés után, míg 25 százalék akkor sem, miután pelenkát cserélt. (Realitatea.net)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.