A román alkotmány biztosítja a gyülekezési jogot azoknak is, akik az autonómia jelszavával akarnak utcára vonulni, de senki nem tüntethet az alkotmány első cikke ellen, amely kimondja, hogy Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam – jelentette ki tegnap Mircea Duşa védelmi miniszter a március 10-re Marosvásárhelyre tervezett autonómiatüntetésről.
Az SZDP Hargita megyei politikusa szerint a régiók határainak megrajzolásakor a gazdasági és nem az etnikai szempontokat kell figyelembe venni, „függetlenül attól, hogy mit mondanak egyesek Csíkszeredában, Kovásznán vagy Marosvásárhelyen” – de Hargita, Kovászna és Maros megye már csak azért sem alkothat különálló régiót, mert ez gazdasági szempontból nem lenne előnyös az ott élők számára.
Székelyföld egységes, szent és sérthetetlen, és csupán a Székelyföld régió megalakításával lehet megvalósítani az ország közigazgatási átszervezését – szögezik le az MPP Kovászna és Hargita megyei szervezetének vezetői egy közös sajtóközleményben, amelyben elítélik Victor Ponta kormányfőnek a Hargita–Kovászna–Maros régiót elutasító nyilatkozatát. A polgári vezetők támogatják az SZNT március 10-ei autonómiatüntetését – Bíró Zsolt pártelnök szerint a megmozdulásnak azt az egyértelmű üzenetet kell küldenie a román kormánynak, hogy a tervezett régióátszervezés csak Székelyföld területi egységének megőrzésével lehetséges.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.