A Kárpát Régió Üzleti Hálózat legújabb üzletfejlesztési irodáját Dunaszerdahelyen nyitották meg tegnap. Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára a rendezvényen hangsúlyozta: a hagyományos kapcsolatok helyreállítása a magyar gazdaságpolitika egyik válasza az Európát sújtó válságra. Az iroda segítségével az itteni vállalkozások egy Újvidéktől Ungvárig terjedő hálózatba tudnak bekapcsolódni – tette hozzá.
Az első felvidéki iroda múlt májusi megnyitása óta a munkatársak félezernél is több cégmegkeresést kaptak, igazolódott, hogy igény van az irodák által kínált szolgáltatásokra – jelezte az államtitkár. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által a Szlovákiai Magyar Közgazdászok Társasága közreműködésével most megnyitott üzletfejlesztési iroda a kilencedik a Kárpát-medencében, a második a Felvidéken.
Bíró Attila, az újonnan megnyitott iroda vezetője elmondta: elsődleges céljuk a magyarországi vállalkozók külföldi segítése, ugyanakkor a Szlovákiából és a környező országokból Magyarországon megtelepedni kívánó vállalkozókat is támogatják.
Az irodamegnyitót követő gazdasági fórumon Radetzky Jenő, a nemzetgazdasági tárca miniszteri biztosa a felvidéki magyar szervezetekkel való együttműködés hatékonyságát méltatta. Kifejtette: a Wekerle-terv megalkotása lehetőséget teremtett a magyar gazdaság mindeddig kiaknázatlan, regionális növekedési stratégiájának megfogalmazására, és a konkrét intézkedések összeállítására. 2020-ra olyan Kárpát-medencei tér kialakítása a szándék, amelyben a kis- és középvállalkozások hatékonyan képesek hozzájárulni a munkahelyteremtéshez és az exportteljesítmény fokozásához – tette hozzá.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.