A bukaresti sajtó nyomozásai és szemtanúk állításai szerint egy kiskorú lány is megsérült, amikor a miniszter elveszítette uralmát szolgálati autója fölött, felhajtott a gyalogjáróra, és elütött egy Matiz gépkocsit. Míg korábban csak a baleset helyszínének elhagyásával és az eset késői bejelentésével vádolták, tegnapra már bűnvádi eljárás elindítása is fenyegette. A gyanú szerint Orban pénzt ajánlott fel az áldozat szüleinek és a sérült Matiz tulajdonosának, ha nem tesznek feljelentést. Növekszik a politikai botrány is, többen a liberális miniszter lemondását követelik. Ő viszont erre nem hajlandó. A legfelsőbb ügyészség bejelentette, átvette a balesetre vonatkozó ügyiratot, mivel a sajtóban megjelent információk szerint ennek áldozata volt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.