Sok százmillió ember a szemtanúja annak a metamorfózisnak, amely úgyszólván naponta zajlik a Google nyitóoldalán. A művészi „firkák”, a megszokott ábrát átlényegítő doodle-ok mindig valami jeles alkalomra igyekeznek – többnyire sikerrel – ráirányítani a figyelmet. Gondolnánk, hogy az ezért felelős „agytrösztöt” pusztán egy maroknyi ember alkotja? Egy Pac-Man játék, egy dallamok lejátszására alkalmas gitár vagy egy működő szintetizátor (előbbi Les Paul, utóbbi Robert Moog előtt tiszteleg) – csupán néhány abból a meghökkentő sorozatból, amelynek elemeivé a Google megszokott nyitóoldala időről időre átformálódott.
Még 1998-ban kezdődött minden. A logó második o betűje mögött egyszer csak felbukkant egy karjait örömében magasba lendítő pálcikaember – azt akarván jelezni, hogy a csapat tagjai végre kiszabadultak az iroda fogságából. Mára mindez bonyolult mintákká, játékokká, híres személyiségek és események művészi ábrázolásaivá érett. A gyűjtemény több mint ezer darabot számlál (http://www.google.com/doodles/finder/2012/All%20doodles). Híres és kevésbé ismert személyeknek, évfordulóknak állítanak – olykor sajátos – emléket, miközben egyre inkább interaktívakká és megoszthatókká válnak. Hogyan másként lehetne több száz millió ember figyelmébe idézni Amelia Earhart 115. születésnapját, vagy azt, hogy a cipzárt egy svéd elektronikai mérnök, Gideon Sundbäck találta fel? A feltaláló fotója – 132. születésnapjára emlékezve – a Google hatalmas lehúzott cipzárja mögül bukkant elő... A 2012-es olimpia alkalmából minden napra jutott egy-egy újabb sporttémájú „firka” a keresőmező fölé.
Minden új doodle-hoz egy sor online hír kapcsolódik. Az, hogy mire esik éppen a választás, mindig figyelemre méltó esemény, leginkább az unatkozó irodai dolgozók számára, akiknek ezek a firkák kínálják a fájdalommentes átmenetet, hogy bele tudják vetni magukat a napi rutinnak megfelelő feladatok tengerébe. Akár műalkotásként, akár dizájnelemként tekintünk az ábrákra, mindenképpen a legnézettebb példái az adott kategóriának a világon. Ugyanakkor annak ellenére, hogy ekkora figyelem összpontosul rájuk, az alkotókról viszonylag keveset lehet tudni. Hogy kik ők, és milyen emberek lehetnek, arról mindennél többet elárul az az összeállítás, amelyben egy képzelt Chaplin-film jelenetei elevenednek meg: a csapat tagjai vállalkoztak a rendhagyó szerepre, a kiindulópont pedig természetesen ismét csak egy doodle. Százmilliónyi ember látja ezeket az alkotásokat. Volt, amelyiket néhány óra alatt „dobtak össze”, de akadt olyan is – például a Freddie Mercury emlékére készült –, amely több hónapot vett igénybe. A „doodlerek” csapata csupán maroknyi, kényelmesen elférnek egy kis kaliforniai irodában.
A csapat kreatív vezetője, Ryan Germick elmondta, sohasem jut eszébe azon gondolkodni, hogy ilyen észvesztően sok ember látja az alkotásaikat. „Az emberi elme nem alkalmas arra, hogy felfogja, miként fog több száz millió ember értelmezni valamit. Számomra a legfontosabb az, hogy sikerül-e megnevettetnem a kollégáimat, vagy megtanítanom őket egy újfajta technikára. Ha igen, akkor rendben, teszem a dolgom” – fogalmazott a BBC Newsnak adott nyilatkozatában. Csupán abban az egy dologban vagyunk biztosak, hogy a lehető legjobb módon próbáljuk reprezentálni a művészetet és a technológiát – tette hozzá, megjegyezve ugyanakkor, hogy saját magukat sem a művészek, sem a dizájnerek táborába nem sorolják. – Valahol a szórakoztatás, a művészet, a technológia és a grafikai tervezés határmezsgyéjén tevékenykedünk, s a határvonalak nagyon elmosódottak. A csapat munkájában részt vevők általában nem kapnak ellenszolgáltatást ezért. Ez nem rólunk, egyénekről szól, hanem a Google-ról mint kultúráról.
Annak eldöntése, hogy mi legyen az aktuális téma – ahogy Germick fogalmazott –, meglehetősen demokratikus folyamat, és inkább a meglepetés ereje az, ami számít: vagyis az, hogy az adott esemény vagy személy jól illeszkedjék a kreatív sorba, mint például a közös, jelesebb évfordulók ünneplése. Fontos szerepet játszanak a közönségtől érkező javaslatok éppúgy, mind a Google más országokban lévő irodáiban megfogalmazódó ötletek. Sok alkotás készül digitális rajzeszközökkel, de akad arra is példa, hogy a doodle eredetije valódi festmény: Jennifer Hom olajfestékkel, aranyozott lemezkékkel, vászonra készítette el alkotását, amikor Gustav Klimt születésnapjáról emlékeztek meg.
Vagyis mégiscsak művészet lenne a doodle? „A művészet lényege az, hogy mentes a funkcióktól – cáfolta a felvetést Deyan Sudjic, a londoni Design Museum igazgatója. – A dizájnt viszont, amelyet helyesebb lenne kereskedelmi művészetnek nevezni, korlátozza a funkcionális kötelezettség. Andy Warhol illusztrátorként kezdte pályáját, és művésszé formálta magát. A rajzokból, amelyeket illusztrátorként készített, nagyon sokat eladott, de korántsem annyit, mint amennyit a műveiből.” A grafikus Si Scott viszont – aki vállalati ügyfelekkel foglalkozik, de alkotásai kiállításokon is szerepelnek – úgy véli, hogy napjaink új, modern művészete a dizájn, beleértve a doodle-t is. Jasmine Montgomery, a Seven Brands marketingcég vezérigazgatója nem ért egyet vele. „Mivel a márkaépítési vagy reklámcélú kreativitás hasznosul, ez nem feltétlenül művészet: kereskedelmi és nem tisztán kreatív célokat szolgál. A doodle-ok egy jól megtervezett felhasználói élmény részei” – fejtette ki.
Nehéz eltekinteni a doodle-ok által szolgált mögöttes vállalati céltól. Képeikkel segítenek megőrizni a Google imázsát, amelyet alkalomadtán igencsak megtépázni látszanak azok a támadások, amelyek a személyiségi jogok megsértését róják fel, illetve az adóelkerülés vádjával illetik a keresőmotorjával híressé vált céget. Lisa Downey Merriam, a Merriam Associates márkaépítési tanácsadója megítélése szerint a „doodle-ok szórakoztatóak, bájosak, játékosak és megnyerőek, a legtöbbjük releváns és olykor meglepő – tehát sikerül néhány, a Google-ra különösen jellemző tulajdonságot megragadniuk”. (MTI)
