Ma és holnap öt mérkőzést tartanak a női élvonalbeli pontvadászat tavaszi idényének első fordulójában, melynek hatodik meccsére, a Kolozsvári U–Târgovişte párharcra február 28-án kerül sor. A játékhétvégét ma a Rapid–Brassói Olimpia (11 óra) találkozó nyitja, majd következik a Marosvásárhely–Sportul Studenţesc (17), az Alexandria–Szatmárnémeti (18) és a Craiova–Gyulafehérvár (19) összecsapás.
A forduló zárómérkőzését és derbijét Sepsiszentgyörgyön rendezik meg, hiszen vasárnap 18 órától a Déri Csaba irányította Sepsi-SIC örök riválisát, az Aradi ICIM-et fogadja a Szabó Kati Sportcsarnokban. A két együttes mindig nagyon szoros meccset játszott egymással, ahogy legutóbb a 2012–2013-as szezon nyitányán is, amikor az aradi lányok 80–61 arányban diadalmaskodtak. A tavalyi mérkőzés legjobbja az aradiak amerikai idegenlégiósa, Chrissy Givens, frissen alakult csapatunkból pedig Milica Ivanovic jeleskedett.
Az Aradot a húzóember Givens mellett további négy amerikai és egy szerb erősíti, a hazai játékosok között pedig ott van a Szentgyörgyön is megfordult Brosovszky Mónika és a román válogatottban is rendszeresen játéklehetőséget kapó Cristina Cutaş. A szentgyörgyieket különösebben nem kell bemutatni, ugyanis a lányok jó teljesítményüknek köszönhetően gyorsan belopták magukat a kosárlabda-kedvelők szívébe. Játékosaink közül Jasmin Marie Bailey a bajnokság harmadik legeredményesebb pontszerzője (összesen: 245 pont/17,5 pontos átlag), Jence Ann Rhoads vezeti a gólpassz-ranglistát (79 assziszt/5,6-os átlag), Mekia Shanta Valentine pedig a 127 leszedett labdával ott van a küzdelem legjobb lepattanózói között.
– Csúcsformában fejeztük be az őszi idényt, s bízom abban, hogy a folytatás is jó lesz. Mindenki jól van, csütörtöktől pedig újra együtt edzett a csapat, és sikerült játszanunk néhány felkészülési mérkőzést is. Magam is nagyon kíváncsian várom a vasárnapi meccset, amikor a sportcsarnokban a bajnokság első felének legjobb együttese, az Aradi ICIM és az őszi idény meglepetéscsapata, a Sepsi-SIC mérkőzik meg egymással. Aki teheti, jöjjön, nézze meg, mivel igazi kosárlabda-csemegének ígérkezik a holnap esti találkozó – nyilatkozta Déri Csaba, a zöld-fehérek trénere.
Két, remek formában lévő és ponterős csapat, tucatnyi kiváló játékos, több száz zöld-fehérbe öltözött szurkoló, hangos zene és az együttesek közötti örökös rivalizálás, mind-mind tökéletes hozzávalói egy igazi rangadónak, mely remélhetőleg szentgyörgyi sikerrel ér véget. Hajrá, lányok! Hajrá, Sepsi-SIC!
A vasárnapi mérkőzés játékvezetője Marius Ciulin és Sorin Drugău. (Tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.