Az utazás természetéről
Laskának el kellett utaznia X-be (nem abba az X-be, amelybe Déry Tibor G. A.- ja!). Gyorsvonattal ment, mert az gyors. Amikor a vonat becsörtetett, Laska feltolakodott, helyet foglalt, s hallgatni kezdte a körötte ülőket. Mindenki mondott. Otthon majd hallgatnak. Úgy látszik, idegeneknek jobban esik mesélni. Tán azért, mert ritkábban mondanak ellent.
Laska is nekifogott. Újraköltötte önmagát. Ahogy telt az idő, a vonat pedig szaladt, hajóskapitány lett, aztán próféta, Jézus, később pedig, ahogy a hallgatóság cserélődött, küszöbre kitett gyerek, elhagyott, megcsalt férj, bukott politikus. A legnagyobb beleéléssel mesélt, az elmondottak valóságosságában maradéktalanul hitt, így sikerült meggyőznie cserélődő hallgatóságát is. Ámulattal, tisztelettel, olykor sajnálkozva hallgatták, ő pedig csak beszélt, beszélt, még mindig volt valami a tarsolyában, mindegyre előpattant egy új, szinte-ő ember. Szeretettel mesélt róla, olykor meghatódott attól, amit sorsa alakulásáról előadott.
Aztán az út a végéhez érkezett. Le kellett szállni. Hagyta, hogy az emberáradat levigye a vonatról, csak rázogatta a fejét, bánkódott, hogy visszapottyant a megszokott, kiszámítható valóságba, és sajnos már megint csak Laska Lajos lehet.

A kiválasztott
Amikor már végképp nem számított rá, Laskát egyszer mégiscsak kiszemelte egy nő. Szó szerint lecsapott rá. Amikor Laska a miértekről érdeklődött (hisz a dolgot maga sem értette), a nő azt mondta: két alkalommal olyan férfit választottam, aki tetszett, aztán rövid távon csalódnom kellett mindkettőben. Ezért hát most harmadszorra olyant kerestem, aki nem tetszik. Kinek lelke idegen, teste pedig taszító. Te vagy a tökéletes választás.
Laska a bókok hallatán büszkén, megilletődötten pillogtatott, s szíve megtelt szerelemmel.

Ajándék a korszellemnek
Laskának nem volt autója. Elvből. Inkább gyalog, busszal vagy biciklivel járt. Látta ugyan, hogy a szomszédság, a távolabbi ismerősök olykor mintha sajnálkozva néznének rá, valahogy úgy, hogy ó, te szegény, hát nem telik rá?, de Laska ezzel nem törődött. Egy idő után azonban a barátai, rokonai is unszolni kezdték, hogy ugyan már, vegyen egy autót, nem látja, hogy mindenkinek van? Vegye már észre: ezt kívánja a korszellem! Laska tiltakozott, magyarázkodott, elveire hivatkozott, de nem talált megértésre, sőt. Így végül beadta a derekát. Ha ezt kívánja a korszellem…
Egy rozogábbat vásárolt. Gondolta: amilyen a mai korszellem, jó lesz az neki.

Nemzetféltő étvágy
Laskát mindig elszomorították a népe fogyására vonatkozó adatok. Hogy Magyarország lakossága 1990 óta folyamatosan csökken – annak ellenére, hogy az elcsatolt területekről szép számban vándoroltak be „hazavágyó” nemzettársak. Hogy Erdélyben tíz év alatt háromszázezerrel lett kevesebb a magyarok száma, s hogy a Vajdaságban is, jaj! Hát mi lesz ezzel a parányi néppel? Valóban alkonya közeledik?
Aztán egy napon meglepő információhoz jutott, s miután értelmezte, megnyugodott: évről évre nő a felnőtt lakosság átlag kilószáma, egyre kövérebbek vagyunk. Tehát számszerűségünkben fogyunk, de kiló szempontjából nagyon ott vagyunk a szeren – ujjongott Laska. Amennyivel kevesebben leszünk, annyival nagyobb a súlyunk, tehát végeredményben nincs veszteség! Lehet, hogy tizenötmillió magyar helyett húsz év múlva csak tízmillió lesz, de tömegében nem fog csökkenni. És ez a fontos: a tömeg, a masszív jelenlét, bólogatott Laska, és erőt véve magán megevett még tíz palacsintát.