Maros megyében rendezvényekkel és téli meneteléssel emlékeztek a hetven évvel ezelőtti Don-kanyari offenzívára.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei csoportja által szervezett kétnapos megemlékezés szombaton a marosvásárhelyi római katolikus temetőben, a doni áldozatok emlékművénél kezdődött, és vasárnap délben a csíkfalvi református templomban fejeződött be. A megemlékezők több mint húszfős csoportja gyalog tette meg a Marosvásárhely és Csíkfalva közötti 25 kilométeres távot, felidézve a Don-kanyarban súlyos veszteségeket szenvedett 2. magyar hadsereg hetven évvel ezelőtti téli meneteléseit.
„A fájdalom, a szenvedés könnyeit próbáljuk évről évre átalakítani az együttlét és a hagyományápolás örömkönnyeivé” – összegezte a tizedik alkalommal megszervezett Maros megyei megemlékezés lényegét Ábrám Zoltán szervező. Hozzátette, a csíkfalvi közösség is készült a zarándokok fogadására: hetekkel korábban katonadalokat tanultak meg, amelyeket a felvonulókkal együtt énekeltek el az esti takarodó előtt.
Ábrám Zoltán sajnálatosnak tartotta, hogy nem szerveznek hasonló román megemlékezéseket is. Mint elmondta, Románia két hadsereggel vett részt a doni offenzívában, és az oroszországi hadszíntéren hasonló veszteségeket szenvedett el.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.