JegyzetDecentralizálnak vagy de, centralizálnak?

Meghirdettetett például a decentralizáció, aminek még az idén a végére akar érni a szociál-liberális kormány. Itt jön az első meglepetés: miközben a Crin Antonescu vezette liberális párt egyre konzervatívabb és balosabb magatartást mutat, a kommunista utódpártnak számító szociáldemokraták a központosított hatalom lebontásáról, a hatáskörök átengedéséről és más efféléről beszélnek – olyan hévvel, hogy az új év elején mindig bizakodóbb polgár szívesen hinne is nekik. Főleg, ha azt ígérik, amit maga is régóta kér: több, helyben születő és kevesebb, a fővárosból diktált döntést. Azt csak üdvözölni lehetne, ha a prefektúráktól a megyei tanácsokhoz utalnának át különböző intézményeket, beárnyékolja viszont a szándékot, hogy a kormánybiztosi hivatalnak nagyobb ellenőrző szerepet készítenek – miközben a meglévő hat-hét pénzügyi-gazdasági ellenőrző szervet (az adófelügyelettől a vámhivatalig) egybeolvasztanák. Az elmúlt években az önkormányzatoknak átadott kórházakat újra az egészségügyi tárca szeretné kezelésbe venni, és erre megint nem lehet semmit mondani, mert minden attól függ, hogy komolyan gondolják-e az ellátás javítását, vagy beérik a látszatreformokkal, mint amilyennek az iskolai előkészítő osztály bizonyult: nagy változás nagy költséggel, nagy eredménytelenséggel, és – dacára annak, hogy az előző kormány műve – még visszacsinálni sem merik, legalábbis egyelőre.
Lehetne még sorolni az ellentmondásokat, de a naponta ömlő célkitűzések között olyan is akad, ami minket, magyarokat különösen érdekel: az egyik a visszaszolgáltatások ügye, a másik a régiósításé. A tulajdonjogról lendületes, plágiumügyétől egyáltalán nem zavartatott miniszterelnökünk szemlátomást homlokegyenest ellenkező nézeteket vall, mint pártjának tiszteletbeli elnöke, volt államfőnk, Ion Iliescu, aki szerint a tulajdonjog egy szeszély. Ponta kereken kijelentette, hogy a restitúció híve, és ezt a kérdést már az Európai Unió által megszabott április 1-jei határidőig rendezni kívánja: ahol lehet, teljes visszaszolgáltatást, másutt kártérítést kíván nyújtani, egyedül a megvásárolt örökösödéseket kívánja felülvizsgálni (beismerve ezzel, hogy a sokéves kilátástalan hercehurcától megfáradt tulajdonosoktól aprópénzen veszik át az ügyeskedők a jogokat, bizonyára jobb kilátások reményében), ami igen szépen hangzik, csak kérdés, hogy mi valósul meg belőle. És még nagyobb horderejű kérdés, hogy mi lesz a régiósítással, amiről tavaly ilyenkor – még ellenzékből – számunkra igen kedvezőtlen elképzelések láttak napvilágot: a Szociál-Liberális Szövetség ugyanis valamiféle mamutrégiókhoz ragaszkodott, a jelenlegi – egy régebbi szocdem kormányzás idején kitalált, létrehozásuk óta túlméretezettnek, alkalmatlannak bizonyult – fejlesztési régiók közigazgatási rangra emeléséhez. Ami nemhogy csökkentené, hanem egy újabb szint beiktatásával tovább fokozná az amúgy is fojtogató bürokráciát. Az elfogult román nacionalistáknak esetleg vigasz lenne, hogy a magyar többségű régiót így kivédenék, de azt igen-igen ritkán hallani (és csak kevesek által nézett-hallgatott-olvasott hírcsatornákon), hogy ebből sem a románok, sem a – nekikeseredettségük ellenére is – rendes adófizető és törvénytisztelő magyarok nem nyernek semmit.
Most már nem fogjuk tudni, hogy a magyar parlamenti képviselet kormányzási részvétele mennyit enyhítene a román állam újabb beolvasztási kísérletén – mindig van rosszabb, a Kárpátokon túli szomszédainkkal is összecsatolhatnak –, de az biztos, hogy a sok magabiztos és önmagában jól hangzó kormányzati nyilatkozattól nem lesz könnyebb álmunk az idén...