KerékpárArmstrong elismerte, hogy doppingolt

2013. január 16., szerda, Sport

A kerékpársport legnagyobb személyiségének, egyben a sportág legnagyobb doppingbotránya főszereplőjének tartott Lance Armstrong elismerte, hogy doppingolt – jelentette kedd hajnalban az AP amerikai hírügynökség egy televíziós forrásra hivatkozva.

A súlyos doppingvétségekkel vádolt 41 éves Armstrong Oprah Winfreynek nyilatkozott először azóta, hogy életre szóló eltiltással büntették. Az interjút csütörtökön sugározzák, de már hétfőn felvették. Az amerikai hírügynökség az adáshoz közel álló, a névtelenséghez ragaszkodó forrásra hivatkozott.
Az interjúból egyelőre nem kerültek nyilvánosságra részletek, a The New York Times ugyanakkor azt írta, a sztársportoló a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elöljáróira vallott, azt állítva, közülük többen tudtak arról, hogy doppingolt, sőt, lehetőségeikhez mérten támogatták is. A lap információi szerint Armstrong más kerékpárosokra nem tett terhelő vallomást.
Az Oprah Winfrey Network (OWN) szóvivője múlt héten bejelentette, hogy az interjút nem élőben sugározzák, a felvételt korábban készítik el Armstrong austini házában, de a visszavonult kerékpáros nem szerkesztheti meg az adást. A szóvivő még hozzátette: a beszélgetés során nem lesz tabutéma. Maga Lance Armstrong is azt nyilatkozta, hogy kész mindenre őszintén válaszolni.
Az idézett forrás szerint Armstrong a felvett interjúban elismerte, hogy pályafutása során – beleértve a Tour de France-győzelmeket is – tiltott teljesítményfokozó szerekkel élt. Az amerikai sportoló eddig a leghatározottabban cáfolta, hogy valaha is doppingolt volna. Mindenesetre, Dél-Ausztrália miniszterelnöke, Jay Weatherill bejelentette, hogy a szövetségi államban rendezett ausztrál körversenyen háromszor (2009, 2010, 2011) is indult Armstrongtól kártérítést követelnek.
A The New York Times korábban arról írt: Armstrong abban a reményben tesz vallomást, hogy más sportágakban – így új kedvencében, a triatlonban – még versenyezhet. A jelenlegi büntetés szerint élete végéig eltiltották a versenyszerű sportolástól azokban a sportágakban, amelyek világszövetségei aláírták a Nem­zetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) kódexét. A beismerés után élete végéig tartó eltiltását mérsékelhetik, és néhány év múlva triatlon-, illetve futóversenyeken még indulhat.
Az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége az Armstrong-ügyben indított nyomozásának végén arra a megállapításra jutott, hogy Armstrong és volt klubja, a US Postal a sporttörténelem legkifinomultabb, legprofesszionálisabb és mostanáig a legsikeresebb doppingprogramját fejlesztette ki és működtette. A szervezet már augusztusban jelezte, hogy örökre eltiltja az amerikai kerékpárost, egyúttal megfosztja hét Tour de France-diadalától, majd októberben a UCI is hasonló szankciókat alkalmazott vele szemben, megfosztva őt az 1998 augusztusa óta elért összes eredményétől.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2013-01-16: Sport - :

Tűzmadár a fáklya ihletője (Téli olimpia – Szocsi, 2014)

Madártollra emlékeztet a jövő évi szocsi téli játékok olimpiai váltójának fáklyája, melyet hétfőn mutattak be Moszkvában. A 95 centiméteres, 1,8 kilós alumíniumfáklya középső, ugyancsak madártollat formázó része az orosz sportolók hagyományos viseletére utalva piros.
2013-01-16: Emlékezet - Józsa Lajos:

A Rika híres haramiái

A napóleoni háborúk idején az osztrák császári hadakból sok erdélyi katona szökött meg. Az évekig elhúzódó háború, a számtalan halott és sebesült sokakat arra késztetett, hogy inkább vállalják az üldöztetést, mintsem tovább harcoljanak. A Rika erdőségeiben is sok szökött katona gyűlt össze, ezeknek vezére Virág György volt. Az alábbi eset a háború után 1816-ban történt.