Megfellebbezte a Kovászna megyei prefektúra az Országos Diszkriminációellenes Tanács döntését, amelyben azért marasztalták el az intézményt, mert nem fordított kellő figyelmet a magyar lakosság tájékoztatására.
Codrin Munteanu prefektus szerint a testület észrevételei rosszindulatúak, nem helytállóak. Ez tetten érhető abban is, hogy „a helyi közigazgatási törvény alkalmazását kérték számon például a rendőrségen vagy más, Bukarestnek alárendelt intézményen, illetve a prefektúrán” – háborgott Kovászna megye kormánybiztosa. Véleménye szerint a diszkriminációellenes testület tagjai nincsenek tisztában a törvényekkel, és amikor meghallgatásra hívták, nem is engedték, hogy felsorakoztassa érveit, egyfolytában a szavába vágtak. „Nem riadnak vissza attól sem, hogy valótlanságokat állítsanak, esetünkben például azt, hogy nincs magyar nyelvű tájékoztatás a prefektúra honlapján, holott minden közérdekű információ, amelyre a törvény kötelez, szerepel a román mellett magyarul is” – hangsúlyozta. Codrin Munteanu elmondta azt is: maga sem elégedett intézménye honlapjával, de most nem változtathat rajta, „mert bizonyíték” a tanács előtt.
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács tavaly ősszel marasztalta el a Kovászna Megyei Prefektúrát, amiért honlapján „csak igen kevés információ érhető el magyarul”, és december utolsó napjaiban került nyilvánosságra a hír, miszerint a kézdivásárhelyi, illetve a korondi rendőrséget is arra intette, tartsák tiszteletben a kisebbségek anyanyelv-használati jogát. A bukaresti intézmény minden esetben magánszemély beadványa alapján indított vizsgálatot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.