Fokozott lobbi a schengeni csatlakozásért

2013. január 17., csütörtök, Közélet

Lobbitevékenysége erősítésével próbálja leszerelni Románia a schengeni övezetbe való felvételét hátráltató holland és német ellenkezést – derült ki Titus Corlăţean külügyminiszter egyik rádióinterjújából.
 

Corlăţean elmondta: azt kérte a parlament házelnökeitől, hogy sürgősen kezdeményezzék baráti csoportok megalakítását a holland és a német törvényhozás tagjaival, amelyek lobbitevékenységük­kel elősegíthetik Románia csatlakozását a határellenőrzés nélküli schengeni övezethez. A tárcavezető telefonon kért találkozót Frans Timmer­mans holland külügyminisztertől, akit a román helyzet jó ismerőjeként, az ország uniós csatlakozása korábbi támogatójaként jellemzett.
„Két lehetőség jött szóba: vagy egy bukaresti külügyminiszteri találkozó, amelyre a holland kollégát jelentős gazdasági küldöttség is elkísérné, hiszen ne feledjük, hogy Hollandia a legnagyobb külföldi befektető Romániá­ban, vagy én utaznék Hágá­ba” – mondta a tárcavezető. Hozzátette: reményei szerint az idén megoldódik Románia schengeni csatlakozásának problémája. A román hatóságok több ízben jelezték, hogy álláspontjuk szerint az ország teljesítette a határellenőrzés nélküli övezetbe való belépés feltételeit, a csatlakozást hátráltató holland és német ellenkezést pedig Hága és Berlin belpolitikai megfontolásainak tulajdonítják.
Bukarest arra számít, hogy az Európai Unió belügyminisztereinek márciusi találkozóján döntés születik Románia és Bulgária schengeni csatlakozásáról, oly módon, hogy márciusban a légi és vízi, 2013 végén pedig a szárazföldi közlekedésben is megvalósul a két ország beépülése a szabad mozgást biztosító térségbe.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2013-01-17: Közélet - :

Nőtt a régiók közti egyenlőtlenség

Jelentősen nőttek 2004 óta a romániai gazdasági fejlesztési régiók közötti egyenlőtlenségek – állapította meg a Romániai Akadémiai Társaság nevet viselő civil szervezet, cáfolva ezzel egy  hatósági jelentést. A civil szervezet álláspontja szerint a strukturális alapok koordinálását végző hatóság a 2012-es jelentésében „elferdíti és elrejti” a valós helyzetet, azt, hogy a fejlesztési régiók közötti egyenlőtlenségek jelentős mértékben nőttek 2004 óta, amióta Románia az Európai Unió által biztosított források felett rendelkezik.
2013-01-17: Közélet - :

Zavartalan forgalom Háromszéken (vasúti sztrájk)

Spontán munkabeszüntetés miatt néhány órás késéssel ért célállomására tegnap mintegy 140 hazai személyszállító vonat. A Román Állami Vasutak utasszállító és infrastruktúra részlegének alkalmazottjai reggel 7 és 9 óra között függesztették fel tevékenységüket, mert decemberi bérüknek csupán 70–75 százalékát kapták meg.