Új vezető a fogyasztóvédőknél

2013. január 17., csütörtök, Közélet

Új vezetője van a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatalnak, a tavaly regionálissá átszervezett, brassói központtal működő intézmény háromszéki tevékenységét új felügyelő-helyettes, Mircea Diaconu irányítja.

A 45 éves jogász korábban több intézménynél (egészségbiztosító, nyugdíjpénztár stb.) dolgozott, és éveken át tevékenykedett a Szociál­demokrata Párt megyei szervezeténél. Codrin Munteanu prefektus és a fogyasztóvédők regionális igazgatója egyaránt állítja: nem politikai szempontok szerinti kinevezés történt, szabályos versenyvizsga volt, s bár Diaconu egyedül méretkezett meg, jogszerűen nyerte el a tisztséget. Az előző igazgatót, a Demokrata Liberális Párt által kinevezett Rigo Magdalenát nem leváltották, hanem az átszervezés során számolták fel posztját – hangzott el. Claudiu Susanu regionális igazgató azt is kiemelte: minden panaszost várnak – „nem csak penészes kiflik ügyében vizsgálódunk” –, fordulhatnak hozzájuk akár hitelszerződések kétes záradéka vagy nem megfelelő minőségű szolgáltatások miatt, jól működő laboratóriumaik vannak, ahol el tudják végezni a szükséges vizsgálatokat. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az üzletek január 6-tól kötelesek kifüggeszteni az új eligazító táblákat, a fogyasztóvédők telefonszámával, elérhetőségeivel.                     (-kas)
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 757
szavazógép
2013-01-17: Közélet - :

Mesekunyhó, negyedik próbatétel

Félútig érkeztek a megyei művelődési központ által meghirdetett Mesekunyhó-vetélkedő falusi kisközösségei: a hét próbatétel közül hármat már teljesítettek a benevező csapatok, a negyedik a napokban hirdettetett ki.
2013-01-17: Közélet - :

Gyűl a pénz az ifjúság kasszájába

A Háromszéki Közösségi Alapítvány baróti irodája a Youth Bank ifjúsági programban tett kétezer lejes vállalása felét gyűjtötte össze az elmúlt hetekben.