Egyre nagyobb számban kapnak vezetői posztot Erdélyből áttelepült magyarok Miskolcon, ez tény, és ez nem emberek listázása – reagált Földesi Norbert, az MSZP miskolci önkormányzati frakcióvezetője a Kriza Ákos (Fidesz–KDNP) polgármester tegnapi sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
Földesi Norbert közleményében azt írta: a szocialisták sohasem listáztak senkit, „az ugyanis a Fidesz módszere, a Kubatov Gáborról és társairól készült videofelvétel mind a mai napig megtekinthető az interneten, ebből kiderül, hogy a fideszes pártigazgató miként oktatja az importaktivistákat a listakészítésre”.
A szocialisták sohasem beszéltek arról, hogy a város cégeinél dolgozó több ezer ember honnan jött, hogyan végzi munkáját, csupán arra hívták fel a figyelmet, hogy a partiumi származású Kriza Ákos polgármestersége óta egyre több partiumi, erdélyi származású ember kap vezető állást a polgármesteri hivatalban, a város cégeiben, intézményeiben. Többségüknek korábban semmi közük sem volt Miskolchoz – fogalmazott az MSZP frakcióvezetője.
Kriza Ákos tegnapi sajtótájékoztatóján megalázónak és gusztustalannak nevezte azt a módszert, ahogy a miskolci szocialisták saját városuk lakóit immáron évek óta félrevezetik. Úgy fogalmazott: a városvezetés sorozatosan kapja azt a vádat, hogy erdélyi származású magyarokat „hoznak helyzetbe Miskolcon, akiket egyébként a szocialisták következetesen románoknak neveznek”. A politikus azt mondta: a miskolci önkormányzatnál és a város cégeinél több ezer ember dolgozik becsülettel, és vannak közöttük határon túlról érkezett magyarok, akik évek óta itt élnek és dolgoznak. „Semmivel sincsenek többen, mint bármely másik nagyvárosban.”
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.