Zángatáskor a Hágdosó alattFarsang Fotosmartonosban

A vén bíró kezdte?
A sepsiszéki ember érti a zángatás kifejezést. Amikor gyerekkorunkban az elhasznált edényekkel doboltunk, szomszédunk átszólt: Legyen elég, fiaim, a zángatásból! Eszten­dőfordulókor nem ismeretlenek a zajkeltéssel társult népszokások, ezúttal a fotosmartonosi zángatás gyökereiről érdeklődtünk.
– A faluban az a hagyomány járja, hogy a vén bíró, néhai Magyarósi Károly honosította meg ezt az régi szokást valamikor az első világháborút követő időkben. Nagy mókamester lévén, amikor a farsang, a vigadalmak időszaka elérkezett, arra gondolt, hogy ne egy-két családot vicceljenek meg, hanem az egész falut. Úgy történt, hogy kolompokkal, csengettyűkkel, béres­ostorokkal zángatva végigvonultak a legények a falun, és ugyanazt kiabálták, mint nyári hajnalokon a csordapásztor, amikor a jószágot a legelőre hajtotta: Hej ki, hé! Az álomba merült gazda a kiáltásra felocsúdva talán éppen ingben-gatyában rohant az ajtónak, amikor rájött, hogy megtréfálták! – hallgattuk Incze István visszaemlékezését.
– Incze Réka egyetemi oktató ma is élő nagyanyjától, Incze Vilmosné Magyarósi Erzsébettől hallotta a valós történetet, akinek nagyapja volt a vén bíró. Történt ugyanis, hogy két ilyen nevű bíró váltotta egymást a faluban, s az idősebb a vén ragadványnév hordozója lett. Nos, amikor a hajnali tréfa már elvesztette varázsát – folytatta Incze Réka –, valamilyen meggondolásból a hajnali zángatásból esti szokás lett, azóta is sötétedéskor zajosak a Hágdosó alatti ikerfalu, Sep­simartonos és Fotos  utcái.
Nem volnánk néprajzkutató szakemberek, mégis a fotosmartonosi farsangi népszokás analógiáinak keresésére vállalkoztunk, rácsodálkozván, hogy ennek gyökereit a helyiek nem máshol keresik, helyben gyökerezőnek tartják, holott többünket kísértett az a gondolat, hogy valamelyes kapcsolata valamikor mégiscsak lehetett a zajkeltő újévi-farsangi népi játékokkal.
Örömünkre szolgált, hogy megismerkedhettünk a zángatáson jelen lévő, sepsimartonosi származású Cserr Tünde sepsiszentgyörgyi néprajzkutatóval, aki össze­hasonlító szaktanulmányában behatóan foglalkozott ennek a helyi és egyedi népszokásnak a történetével. Munkájából idézzük: „A fotosmartonosi zángatás, mint a farsangi szokáskörhöz tartozó élő hagyomány, eltér környezetétől, és ma már csak mint egyedülálló, mondhatni, önálló szokás éli talán utolsó napjait. (…) A zángatás, mint szokás, eltérő elem a környező farsangi szokáskör ma létező elemeitől vagy akár a magyar néprajz farsangi szokásokhoz tartozó hagyománykör-elemeitől is, annak legalábbis egy archaikus eleme, ami az idő könyörtelen rostáján véletlenül fennakadt.” A szerző a mára jobbára ismeretlen zángatás szavunk eredetét kutatva leírja, hogy az 1838-as Magyar Tájszótár szerint a zángó-harang ökörre való nagy bután hangzó kolomp, Szinnyei Magyar Tájszótá­rában (1897–1901) a zángat kongatást jelent. „A farsang kezdetét sok helyen a legények zajkeltéssel, kolompolással, ostorpattogtatással hozták a falu tudomására” – hivatkozik számos néprajzi szaktanulmányra a szerző, számunkra azonban meglepő, hogy nem említi a fotosmartonosi, a vén bíróhoz kapcsolódó eredettörténetet.
– A zángatás ma a fotosmartonosi emberek számára rendkívül fontos, a gyűjtés során jöttem rá abból, ahogy meséltek erről a szokásról. A magyarázatot abban látom, hogy egyedisége mára már nyilvánvaló, és ezért érdemesnek tartják megtartani. A helyi eredetre vonatkozó magyarázattal csak most szembesültem – mondotta Cserr Tünde.
Ez is bizonyítéka annak, hogy ma is él a folklór ebben a faluban, a nép újraértelmezi a régi szokást, ez a helyben kitermelt folklór mai magyarázata.

Gépkocsin érkezett a király
A környék apraja és nagyja, más településekről érkezők Gidófalva felől várták a királyt. Éljen a király! Éljen a király! – kiáltozták. De, hogy miként kerül a zángatásba a király, azt csak azok értették, akik tudtak arról, hogy az ez évi zángatást a helyiek összekapcsolták a megyeszerte zajló Mese­kunyhó-vetélkedővel, amelyre Fotosmar­tonos óvodástul-iskolástul benevezett. Kál­mán király pedig nem volt más, mint Nagy-Kopeczki Kálmán, a neves sepsiszentgyörgyi bábrendező. Őt Porzsolt Levente mozgalomszervező a neki kijáró hódolattal üdvözölte, lovas szánra ültették, s a zángatók népes seregének fülsiketítő zenebonájától kísérve kerülték meg a falut, miközben tüneményesen fogyott a kapuk előtt álló gazdasszonyok kínálmációja: a pánkó és a kürtőskalács.
Miként a helyiek elmondták, a zángatás Fotosban szokott véget érni, s csak ott került sor – a jól végzett munka után – egy kis poharazásra. Ez alkalommal azonban hármas rendezvény zárta a napot: népünnepély, kosaras est és a gyermekek fergeteges farsangi műsora. Kimondottan a téli vigadalmak hangulatát hozta a közönség számára az Incze Mária óvónő által vezetett gyermekelőadás. A kultúrotthon színpada valóságos kiállítássá változott, a népi használati tárgyak sokasága jelezte mindenki számára, hogy Fotosmartonos népe még össze tudna hozni egy kis helyi, állandó jellegű kiállítást. Az óvónő elmondta: jó, ha gyerekei ilyen zsenge korban belekóstolnak a népszokásokba, éppen ezzel a céllal választotta ezt a foglalkozást.
Túl azon, hogy a gyerekek a vetélkedő királyát köszöntötték, hiszen a látogatás a verseny egyik tétje volt, a népünnepély meglepően jó és szellemes részének bizonyult, amikor az idősebbek humoros-igaz történeteket, eseményeket elevenítettek fel az ikertelepülés egykori életéből. A kukoricabontás humoros oldaláról mesélt Szász Pálné Incze Klára, Balog Péter a húsvéti locsolásról, Incze Margit egy, a kenyérsütéshez kapcsolódó történetet mesélt el. A Hova épült a fotosmartonosi templom? című történetet Imreh Ferenc adta elő. Szász Ferenc a publikum előtt elmondta, hogy a régi rendszerben nem a legjobb szemmel nézték a rend őrei a zángatást. „Amikor menekültünk a milicisták elől – mondta –, kiáltottam: Anyám, nyissa a kaput, de tegye is bé azonnal!” Több alkalommal megjelentek a faluban. Volt úgy, hogy a zángatók elmenekültek előlük, s amikor meggyőződtek a játék úgymond „ártalmatlan” jellegéről, figyelmeztették őket, hogy nehogy más településre is átmenjenek.
Taps után a kosarakból előkerültek a legfinomabb falatok. Lelkész és polgármester, képviselő és a sajtó együtt mulatott a helyiekkel. Csak éjfél után csendesedett le a falu.

Kárlátó után
Tavaly szeptember elsejétől új lelkésze van Fotosmartonosnak. Elekes Levente volt református lelkészt az erdővidéki származású Müller Loránd követte, aki négy éven át szolgálta a Marosvásárhely-kövesdombi református gyülekezetet, s püspöki kinevezéssel foglalta el a parókiát.
Incze Ödön gondnok szerint öröm az új lelkész érkezése a gyülekezet számára, s kérésünkre az eklézsia gondjait is sorolta. Közös ravatalozót szeretnének építeni, melyre pályázatot írtak, anyagiak kellenek a tervrajzra, meg kellett emelniük az egyházfenntartási járulékot. Kinőtték a hívek a gyülekezeti termet, helyette új, tágasabb kellene, ez egy másik óhaja a közösségnek, hogy az apróbb gondokról szó ne essék.
Régi adóssága a településnek, hogy emléket állítson Fotos nagy szülöttjének, a nagyenyedi református teológiai tanár és egyházi író Berde Sándornak (1856–1894), aki gyerekkorát is itt töltötte, s nevét méltán felveheti a helybeli elemi iskola. Az ősi Berde-bennvaló még áll Fotosban, ahová gyakran ellátogatott Berde Sándor két lánya, az író Berde Mária és a festőművész Berde Amál is. Hinni akarjuk, hogy az új lelkész, a közösségi tevékenységeket pártoló polgármester és a központi iskola igazgatója fogékony lesz elgon­do­lásunk iránt. Jö­vő­ben lesz Berde Sán­dor halálának 120. év­fordulója.
A lelkészi lakon találkoztunk Dál­noki Bar­ná­val, aki másodmagával képviseli a faluközösséget a községi tanácsban. Nem választottak rosszul a martonosiak, mert a fiatalember ugyancsak ismeri az ikerfalu gondjait.
– Szóljon a víz- és kanális-hálózatról – kértük. – Nem minden kisebb falu mondhatja el, hogy rálépett a közművesítés útjára.
– A gidófalvi községvezetés idejében lépett és pályázott, amikor még jobban jöttek a pénzek – mondta. – Van a településnek egy régi ivóvízhálózata, amelyet a Császár­kút táplál forrásvízzel. Ez is az oka annak, hogy bár örvendünk a jó ivóvíznek, de lassabban csatlakoznak rá a helybeliek. Az új vezetékes ivóvizet a községközpont hálózatából kapjuk, amit korszerűen tisztítanak és ellenőriznek. Nagy ajándék a településnek a szenny­vízhálózat is, ami hamarosan teljes kapacitással fog működni. Bízom abban, hogy az önkormányzat befejezi az iskola udvarán megépült közösségi házat, amire nagy szükségünk lesz, közös ügyünk, hogy javítsunk a falu családorvosi ellátási lehetőségein is.
Fotosmatonosnak be kell bekapcsolódnia a többarcú idegenforgalomba: mert a falukapuig jó a makadámút, mert itt is ismertek a házi biotermékek, a hagyományos háromszéki székely konyha, egy sor helyi szokás, mert itt is van látnivaló: templom, régi harang, hősi emlékmű, rusztikus régi ház, gémeskút, faragott életfa, népi hangszerkészítő, székely kaput építő asztalosmester, él a lovasmozgalom, nemrég kezdték meg egy  tanösvény kijelölését. A farsangi mulatságon fogalmazta meg Incze Mária óvónő: ha Berde József polgármester egy termet biztosít, berendezik Fotosmartonos állandó jellegű néprajzi kiállítását.