Csaknem kilencvenezer euróért vásárolta meg egy orosz vállalkozó Freddy Mercury egykori Rolls Royce-át egy birminghami árverésen.
A Coys aukciós ház korábban 11–13 ezer euróra becsülte az 1974-ben készült Silver Shadow értékét. Az üzletember ennek több mint hatszorosát fizette. Ezért a pénzért azonban nemcsak az autót kapta meg, hanem egy csomag papír zsebkendőt is: a Coys szerint Mercury családjának nem volt lelkiereje, hogy az énekes halála után kivegye azt a járműből.
A gépkocsit az énekes Goose Productions cége 1979-ben vásárolta meg. Mivel a sztárnak nem volt jogosítványa, a Rolls Royce-t mindig sofőr vezette, egészen Mercury 1991 novemberében bekövetkezett haláláig. Azóta az autó Mercury családjának a tulajdonában volt. Utoljára a We Will Rock You című musical 2002-es premierjekor használták.
A Queen egykori menedzsere, Jim Beach levélben erősítette meg a gépkocsi eredetét. A 6,75 literes, V8-as motorral ellátott Silver Shadow automata, és mintegy százezer kilométert futott. Most is ugyanolyan, mint amikor az énekest szállította: belső borítása szürke bőrből és fából készült, ablakai elektromosak, gépkocsitelefon és magnó is van benne.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.