Miközben a kormányfő azzal dicsekszik, hogy idén az egészségügy hatmilliárd euróból gazdálkodik, ami azt jelenti, 300 euró jut minden lakosra, arról nem beszél, hogy az átlagkeresetű hazai biztosított és munkáltatója ennek kétszeresét fizeti be egy év alatt egészségbiztosítás címén.
Azt ugyan nem tudják, vagy inkább nem akarják tudni, hányan fizetik a járulékot, de időnként kiderül, sokak számára üzlet az egészségügy. Előfordul, nagy értékű műszereket, gépeket hónapokig azért nem javíttatnak meg állami kórházban, hogy a betegekkel magánrendelőben végeztessék el a drága vizsgálatokat. Nemrég pedig attól volt hangos az egészségügyi vitapódium, hogy némely magánkórházak túl sok állami finanszírozást kapnak – ezt ellenben a vidéki magánpraxisok nem erősítették meg, ők azt mondják, ez csak a fővárosra jellemző.
Nap mint nap tapasztaljuk, növelik a gyógyszerek árát, amikor nem, akkor levesznek bizonyos kedvezményes orvosságokat a listáról, vagy egyszerűen nem hozzák be az országba, és csak a méregdrága készítményekkel tudják kiszolgálni a betegeket, természetesen a páciens pénzén. Minap átadták a szállodai körülményeket biztosító új onkológiai osztályt Sepsiszentgyörgyön, ezzel egy időben a közeli állami onkológiai kórház megszűnése miatt fizetésessé vált a háromszéki rákos betegek sugárkezelése, és a legtöbbet használt, eddig ingyenes onkológiai gyógyszer eltűnt a piacról, helyette több száz lejes készítményt kell kifizetniük a betegeknek. Nem jobb a helyzet a többi egészségügyi programos betegség kezelésében sem, olykor pedig a kötelező oltásokra sincs vakcina, mint például tavaly novemberben, amikor leállították az újszülöttek tébécéoltását, miközben Háromszéken, az ország legkisebb megyéjében évente legkevesebb hetven új esetet jegyeznek. Mondják, hogy a sürgősségi osztályok túl sok pénzt emésztenek fel, ami igaz is, csakhogy az egyre elszegényedő lakosság körében szokássá vált, az enyhébb bajokkal kivárnak a hét végéig, s nem lévén családorvosi ügyelet – aminek megszervezése évek óta húzódik –, szombaton és vasárnap a hűléssel is a sürgősségre mennek.
A bajokat ismerik, azt is tudják, az alapellátást kellene megerősíteni ahhoz, hogy a gyógyítás következő láncszemeiben csak azokat kezeljék, akik valóban szakorvosi, illetve kórházi kezelésre szorulnak, és akkor több pénz maradna az igazán súlyos, költséges esetek ellátására. Mégsem változtatnak a stratégián, ami két évtizede folyamatosan olyan ingatag, mint a mozgóhomok.