Színház
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Molière A fösvény című előadását a nagyteremben a diákbérleteseknek játssza ma 18 órától (Mikes 1. és 2., művészeti líceum), valamint csütörtökön 18 órától (Mikó 1. és 2., Puskás, Kereskedelmi). Rendező: Bocsárdi László.
Bábszínház
A sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház Janikovszky Éva Kire ütött ez a gyerek? című kamaszmonológját csütörtökön 12 és 14 órától játssza a bábstúdióban. Rendezte: Nagy-Kopeczky Kálmán.
Zene
A kézdivásárhelyi Vigadóban csütörtökön 19 órától Tabáni István és zenekara lép fel. Jegyek elővételben a Vigadó pénztárában kaphatók 30 lejért.
Hitvilág
Sepsiszentgyörgyön az egyetemes imahét mai istentiszteletén az evangélikus templomban Incze Zsolt, csütörtökön a szemerjai református templomban Takács Dezső hirdet igét. Az istentiszteletek naponta 18 órakor kezdődnek.
Rádió
* Ma 11 órától a Sepsi Rádió (98,5 FM) vendége Sepsiszentgyörgy polgármestere. Érintett témák: a helyi adók módosításának pozitív és negatív következményei, milyen fejlesztéseket, befektetéseket eszközöl idén a városháza. A műsor ideje alatt a hallgatók a 0367 620 630-as telefonon tehetik fel kérdéseiket. A műsor interneten a www.sepsiradio.ro honlapon is hallgatható.
* Részleges birtoklevelet is kiállítanak: a 2011/81-es sürgősségi kormányrendelet értelmében módosult a telekkönyvi törvény, amely szerint a polgármesteri hivatalok kiállíthatnak részleges birtokleveleket is. A Marosvásárhelyi Rádió ma 12.15 órakor kezdődő, Miben segíthetünk? című műsorának meghívottja dr. Rákossy Botond földmérő mérnök, aki többek között az új szabályozásról is beszél, és kérdésekre válaszol. A hallgatók a műsor alatt kérdéseket tehetnek fel a 0265 307 777-es vagy a 0365 424 433-as telefonon, sms-ben a 0755 044 519-es számon, vagy a műsort megelőzően a mibensegithetunk@marosvasarhelyiradio.ro e-mail címen. Műsorvezető: Agyagási Levente.
Megjelent
a Székelyföld januári száma. A tartalomból: Markó Béla, Balázs Imre József, Vaszilij Bogdanov versei mellett Benedek Szabolcs, Sigmond István prózáját közli a kulturális folyóirat. Elek Tibor és Láng Gusztáv irodalomtörténeti írásai mellett Oláh-Gál Elvira beszélgetését olvashatják báró Lipthay Antallal. Az Aranyágban dr. Balázs Lajos közöl néprajzi anyagot a csíkszentdomokosi nemi kultúra és nemi erkölcs élő szókészletéről, a Disputában Izsák Anikó Borbála egy esszé visszhangjairól ír, majd dr. Szőts Dániel életútját ismerhetik meg, akivel Mirk Szidónia Kata készített interjút. A Szemlében Markó Béla, Bogdán László, Veress Sándor könyveiről olvashatnak recenziót, a 2012-es Székelyföld-díjak kitüntetettjeit ismerhetik meg, majd Borsodi L. László a Gibraltári naplólapokból közöl részleteket. A folyóiratot Incze Mózes munkáival illusztrálták, a képeslap kénosi falurészletet ábrázol.
Közlekedés
Ittas vezetők. Szombaton késő délután C. Vasile Constantin (76) sepsiszentgyörgyi lakos a Kórház utcában autózott ittasan, s egy vendéglő előtt súrolt egy parkoló gépkocsit, majd a Gólya utcában egy másikat is megütött. Mindkét esetben elhajtott a helyszínről, a rendőrök rövidesen a lakása előtt találtak rá. Az alkoholszonda 0,66 mg/l alkoholt mutatott ki a szervezetében. * Vasárnap reggel kevéssel fél hat előtt a 11-es országúton az uzoni rendőrök állították meg T. Tibor (39) uzoni lakost, akinek a leheletében 0,93 mg/l alkoholt mutatott ki a készülék.
Jogtalanul. Vasárnap délután az előpataki rendőrök a forgalom ellenőrzése közben állítottak meg Hidvég és Árapatak között egy Brassó megyében bejegyzett autót, amelynek vezetője azt mondta, hogy ő B. Gavril barcaszentpéteri lakos, de az iratait otthon felejtette, nem tudja bemutatni. Az adatbázisból kiderült, hogy jogosítványát tavaly december 9-én visszatartották elsőbbségmegadás elmulasztása miatt, majd 25-én egy hónapra felfüggesztették. A jogosítvány felfüggesztése január 23-án járt volna le. Most türelmetlensége miatt felelnie kell a törvény előtt.
Kékfény
Falopás. Hétfő délután a baróti rendőrök a falopás megelőzését célzó őrjáratukon Felsőrákos környékén tetten érték S. Csaba (36) és B. János (27) helybeli lakost, aki szekéren méterre vágott tűzifát szállított. Beismerték, hogy a fát egy cég rámpájáról vitték el.
A fát visszaadták a tulajdonosnak. (Rendőrségi tájékoztató)
Röviden
Táncoktatás. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban ma 16 órától kisiskolásoknak tart néptáncoktatást a Rügyecske néptánccsoport, 17 órától román népi táncokat tanulhatnak a résztvevők az Izvoraşul ifjúsági néptánccsoporttal együtt. Táncoktató: Rápolti István.
Mozgásművészet. A sepsiszentgyörgyi Live-Art Alapítvány Olt utca 1. szám alatti Táncstúdiójában ma társaságitánc-tanfolyam fiataloknak és felnőtteknek: 19 órától A-csoport, 20 órától B-csoport. Telefon: 0722 233 774.
Előadás. Sepsiszentgyörgyön az Eurocenter konferenciatermében (Csíki utca 47. szám, bejárat a Templom utcából) ma 17.30 órakor folytatódik a székely-magyar rovásírásról szóló előadás-sorozat. Az előadás címe: Rovásjelek és jelentésük, előadó: Solti Imre csíkszeredai cserkészvezető.
Kismamaklub. Maksán a Biblionet épületében ma 17 órától tartják a Kismamaklub előadását Játékos együttlét címmel. Meghívott: Bereczki Zsuzsa és Sinka Melinda gyógypedagógus. Klubvezető: Fazakas Ildikó tanárnő, házigazda a Maksai Ifjúsági Egyesület.
Kézműves-foglalkozás. A sepsiszentgyörgyi Míves Házban a Guzsalyas Alapítvány szervezésében ma 18 órától fazekastanfolyam fiataloknak, felnőtteknek.
Cserebere hobbiklub. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház hobbiklubjába ma 16 órára várnak minden szenvedélyes gyűjtőt (bélyeg, képeslap, telefonkártya, kártyanaptár, söralátét, szalvéta stb.).
Biokertészet. A biokertek kialakításáról, fenntartásáról és a dinamikus termelésről tart előadást a magyarországi Fülöpjakabon termelő Nemes Mátyás biogazda ma 18 órától a sepsiszentgyörgyi Míves Házban.
Jogi szolgálat. Szerkesztőségünkben ma 13–15 óráig Balogh Klára jogtanácsos fogadja a jogi tanácsot igénylőket. A szolgáltatás ingyenes.
Áramszünet. Sepsiszent-györgyön ma 9–12 óráig a Păiuş David hadnagy úti 53-as tömbház A lépcsőházában, 9–11 órától a Csíki utcában, a Grigore Bălan tábornok úti 105-ös tömbházban, a Romulus Cioflec utcai 8-as, 9-es, 10-es tömbházban, a volt Vinalcool udvarán levő cégeknél, a Kút, Kökényes és Új utcában, 12–14 óráig a Mikes Kelemen utcában, a volt számítóközpont épületében, az Orex cégnél, csütörtökön 9–11 óráig a kultúrpalota környékén, a Váradi József utcának a Kossuth Lajos utca sarkától az ortodox templomig tartó szakaszán, a Mihai Viteazul téren, a Szent György Pincében, a fogyasztóvédőknél, a metrológián, a művelődési központban, 13–14.30 óráig a Sajtó utca 13-tól 18-ig számozott tömbházaiban szünetel az áramszolgáltatás.
Hibaigazítás. A tegnapi lapszámunkban az utolsó oldalon megjelent, A fösvény című előadásról készült fotón Benedek Ágnes színésznő látható. A névelírásért az érintettek és az olvasók elnézését kérjük.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.