Költségvetése nincs még az országnak – a lakosság lélegzetvisszafojtva várja, milyen újabb megszorítások következhetnek, továbbra sem tiszta, miként kívánnák kimozdítani a holtpontról a gazdaságot –, választottaink első dolga mégis az volt, hogy saját magukról gondoskodjanak: elfogadták a szenátorok és képviselők jogállását szabályozó törvény módosítását. Tették pedig ezt oly módon, hogy még nehezebben tudják számon kérni ügyleteiket az illetékes hatóságok.
A jogszabály legvitatottabb előírásai közé tartozik, hogy a továbbiakban a honatyák csak akkor veszíthetik el mandátumukat összeférhetetlenség miatt, ha az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség mellett a bíróság jogerős ítéletet hoz erről. Gyakorlatilag bebiztosították magukat a parlament tagjai: a romániai igazságszolgáltatás reakciókészségét ismerve minimális az esélye annak, hogy egy érdek- vagy tisztségbeli összeférhetetlenségen ért politikustól bíróság vonja meg a mandátumot. Ugyancsak a vezetők felelősségre vonása elé gördített akadálynak minősíthető az a beiktatott cikkely, mely szerint az ügyészségnek megalapozott bizonyítékot kell felmutatnia a parlament illetékes bizottsága előtt, ha valamely képviselő vagy szenátor letartóztatását, őrizetbe vételét kéri, vagy házkutatást akarna elrendelni. A különös előírás révén sérülhet a jogállamiság alapját jelentő, hatalmi ágak szétválasztásának elve, hiszen a törvényhozás mentelmi jogi bizottsága gyakorlatilag egyfajta bíróságként működne: a gyanúba keveredett politikus kollégái ítélkezhetnének tettei súlyossága felől, és akár meg is tagadhatják a nyomozóhatóság kérését.
Nem véletlenül nevezték hát politikai elemzők „szuperimmunitásnak” a mentelmi jog ilyetén kiterjesztését. A törvényhozás tagjai ugyanis még inkább bebetonozták magukat tisztségükbe, bizonyítva, hogy Romániában a törvény előtt mindenki egyenlő – de vannak akik azért egyenlőbbek.