Témánkba vágó vonatkozása a dolognak annyi, hogy a feketékkel kapcsolatos évszázados előítéleteket átfogó nevelőmunkával kellett leszerelni, s a mai napig tapasztalhatjuk, milyen fontos szerepet játszott és játszik a sajtó, a televízió, a tömegkommunikáció. Soha annyi rokonszenves fekete orvos, tisztviselő, rendőr, közember, szép színes nő nem szerepelt még a filmekben, mint éppen ma. Az amerikai kormányok közben a pozitív diszkrimináció rendszerével segítették a színes bőrűek érvényesülését a társadalomban, külön programok is léteznek a hátrányok leküzdésére az oktatásban, hivatali előlépésben, sajátos gondjaik megoldásában. Az eredmény mára kimondottan látványosnak nevezhető, az amerikai társadalomban a valamikor rabszolgaként behurcolt fekete lakosság az emancipáció új fokára jutott, s véle az egész társadalom.
Jut eszembe mindez a kérdezés ürügyén: nálunk a kisebbségekkel szembeni előítéletek leszerelésére vajon mikor indulnak be külön programok? Ott, ahol a leghitványabb magyarellenesség időnként még mindig emelvényt kap az országos nyilvánosság legmagasabb fórumain is, ahol ez nem minősül ab ovo szalonképtelennek, bizony nagy szükség lenne rá. Számolni kell vele: a választásokat kisebbségellenes jelszavakkal megnyerő pártok annak köszönhetik sikereiket, hogy az oktatás rendszere, a sajtó, a hivatali gépezet nem kis része még mindig átitatva burkolt vagy nyílt, de annál primitívebb, kisebbségekkel szembeni előítélettel. Többek közt az amerikai példa is bizonyítja, ez ellen az állam és a műveltebb közvélemény erejével is fel lehet és fel kell lépni. Valaha eredményes is lehet.