A sepsiszentgyörgyi Evilági együttes második, Dalóka című albumát jelentette meg, amelyet a tavalyi karácsonyi angyalváró koncert után Szent György Napokkor mutatnak majd újra be, s ha minden az elképzeléseik szerint alakul, év végére meglesz a zenekar harmadik lemeze is – mondta lapunknak Orbán Ferenc zenész, az album dalszerzője.
Különleges, szülőket és gyermekeket egyaránt célzó produkcióról van szó, ideális, amikor együtt hallgatják, ezzel a lemezzel nyitnak a gyermekközönség felé. Varró Dániel magyarországi költő mondókáit zenésítették meg, az „alapok” Orbán Ferenctől származnak, ám a „végső kiteljesedés” az Evilági csapatának közös munkája. Indítékáról magyarázza, fellapozva Varró köteteit, telibe találta a mondókasorozat, utána pedig „ugyanúgy ömlöttek a dalok”, mint amikor Weöres Sándor verseit zenésítette meg – hangsúlyozza Orbán, hozzátéve: sepsiszentgyörgyi zenészbarátaival, iskolás kórussal közösen készítették el a Dalóka című lemezt, „a korszerű mondókákat korszerű muzsikával öltöztették”. Az Evilági együttes sajátosan sepsiszentgyörgyi formáció, ahol a zenészek nem főállásúak, lehetőségeik és idejük szerint rugalmasan dolgoznak együtt, s nagyon fontos számukra, hogy élő muzsikát, azaz, hangszerekből s nem számítógépből kicsalogatott hangot szólaltassanak meg. Leginkább itthon, Székelyföldön, Erdélyben koncerteznek, ezt tekintik feladatuknak, és ezt komolyan gondolják. Két lemezükről, a zenekarról információt kínálnak az Evilági.hu honlapon, ott dalaikba is bele lehet hallgatni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.