Több mint tizenkilencezer hívást jegyeztek tavaly a háromszéki mentőszolgálatnál, ebből 86 hamis riasztásnak bizonyult, ugyanis a mentőautó és csapata nem talált embert a megjelölt helyszínen, s utólag a hívó fél sem volt elérhető – tájékoztatott Török Zsuzsanna intézményvezető.
A megyei mentőszolgálat szakembercsapata közel 6700 nagyfokú sürgősségi esetnél – agyvérzés, infarktus, baleset – nyújtott elsősegélyt, s több mint tízezer alkalommal kisebb fokú sürgősségi esetnél biztosították az ellátást. A háromszéki kórházak igénye nyomán közel félezer alkalommal gördült ki felszerelt autó tavaly a mentőszolgálatok kapuján. A megyei készenléti felügyelőség kötelékéhez tartozó háromszéki rohammentő-szolgálat is mozgalmas évet zárt, 2012-ben több mint kétezer egészségügyi esetet látott el, leggyakrabban a sepsiszentgyörgyi SMURD-csapatok mentek terepre. A szakemberek több mint félezer trauma, közel kétszáz mérgezés s ugyanennyi szívpanasz esetében biztosítottak egészségügyi ellátást, továbbá 124 közúti baleset sérültjeit is ellátták. Nyolc égési sérülést szenvedett pácienst ápoltak, s több mint húsz alkalommal újjáélesztést hajtottak végre. (dvk)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.