A Lehet Más a Politika hét végi kongresszusán kiderült, hogy a párt alighanem kettéválik! Schiffer András frakcióvezető és Jávor Benedek volt frakcióvezető csoportjai között éles ellentétek merültek fel a párt jövőjét illetően. Ezért a Jávor vezette platform kilép a pártból, s a közeljövőben valószínűleg új pártot alapítanak. A frakcióból viszont egyelőre nem akarnak kilépni, hiszen a platformban lévő nyolc képviselő nélkül megszűnik a Lehet Más a Politika parlamenti csoportja. Egyelőre tárgyalások folynak a parlamenti munkáról, a frakció fenntartása mellett.
* A Lehet Más a Politika két szárnya között az ellentéteket az élezte ki, hogy a Schiffer vezette csoport ragaszkodik a párt önállóságához, nem akarja feladni önálló arcát, nem hajlandó együttműködni a Bajnai Gordon exminiszterelnök irányította Együtt 2014 választási szövetséggel, sem a szocialista párttal, sem a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióval, csak a civil szervezetekkel. * A Jávor Benedek vezette csoport ellenben fontosnak tartja, hogy önállóan ugyan, de tárgyalásokat kezdjenek már a közeljövőben az összes ellenzéki párttal és civil szervezettel, a Jobbikot kivéve. A cél ugyanis szerintük az Orbán-kormány leváltása. Erre viszont egyedül – a megváltozott választási rendszerben – egyetlen ellenzéki csoportosulásnak sincs esélye. * Schiffer András szerint azonban a Lehet Más a Politika nem adhatja fel függetlenségét és önállóságát. Hiszen ha az elmúlt nyolc év volt kormányfőivel szövetkezik, ellentétbe kerül saját eszményeivel és elképzeléseivel. * „Én bízom a választópolgárok bölcsességében – jelentette ki nyilatkozatában Schiffer. – Abban, hogy a választás előtt rájönnek: igenis érdekük az Orbán-kormány leváltása. Szükség van azokra a szavazókra, akik régóta vártak egy rendszerkritikus pártra Magyarországon.” * Schiffer elképzeléseinek ellentmondanak a felmérések, a Lehet Más a Politika akkor is kis párt volt, amikor „egyben” volt, most egy helyett két kis párt lesz, így azt kockáztatják, hogy 2014-ben nem is kerülnek be a parlamentbe. * Kongresszust tartott a Demokratikus Koalíció is, nyilvánosságra hozva a párt programját. Gyurcsány Ferenc – aki az ellenzéki összefogás fő akadálya – nyilatkozatában az ellenzék legfontosabb céljának az Orbán-kormány leváltását jelölte meg, ez pedig szerinte csak ellenzéki összefogással lehetséges. A személyét érintő éles bírálatokra nemes egyszerűséggel úgy válaszolt, hogy ezeket már megszokta. Ő, ha végigmenne száraz lábbal a Temzén, másnap ellenfelei azzal vádolnák meg, hogy nem tud úszni. * A Fidesz vezetői, figyelve az ellenzéki vitákat, a Lehet Más a Politika kettéválását – mondják a jobboldali elemzők –, nyugodtan dőlhetnek hátra. Ha veszítettek is népszerűségükből – ami a felezőidő után, a kormányzás harmadik évében természetes is –, még mindig magasan vezetnek. S ha az ellenzékiek egymással és hiúsági, személyi kérdésekkel vannak elfoglalva, újabb győzelmüket nem veszélyeztetik, legfeljebb a jelenlegi arányok módosulhatnak, de még ez sem biztos.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.