Az eljárások indoklásában maga az ügyészség állapítja meg: az RMDSZ-politikusok bűne az, hogy ,,politikai és etnikai" alapon szereztek költségvetési támogatást magyar települések iskolái, óvodái számára, magyarán, támogatták saját közösségüket ― vélte Markó, aki úgy értékelte, uniós tagállamként Románia számára természetes, hogy Brüsszel feltételeket szab, és elvárásokat fogalmaz meg a romániai igazságszolgáltatás működésével kapcsolatban, így el kell fogadni azt is, hogy egy másik tagállamnak, ez esetben Magyarországnak joga van kérdésekkel fordulni a román kormányhoz. Példaként tette hozzá, Traian Băsescu államfő a minap nem is kérdéseket intézett, hanem sommás megállapításokat tett Ukrajna, Szerbia és Magyarország kisebbségpolitikájával kapcsolatban, azt hangoztatva, az említett országok nem tartják be a román kisebbség jogait. ― Ha az államelnök véleményt nyilváníthat ilyen kisebbségi kérdésekben, akkor el kell fogadni Magyarország erre vonatkozó jogát is ― szögezte le, hozzátéve, amúgy szívesen átvenné ― akár szó szerint ― a magyarországi kisebbségi törvényt, amely számos megoldást nyújt a erdélyi magyarság számára is. Elmondta, az SZKT felkérésének megfelelően a szövetség panasszal fordult a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz a meghurcolt RMDSZ-tisztségviselők ügyében.
*
Nem értékelhető Románia belügyeibe való beavatkozásnak az, hogy a magyar diplomácia felhívta a figyelmet a romániai magyar politikusok elleni eljárásokra, az ügy miatt nem lesz visszaesés a kétoldalú kapcsolatokban — mondta tegnap Odze György, a magyar külügyminisztérium szóvivője. A szóvivő szerint a diplomáciában megszokott, természetes jelenségről van szó. Mint ismeretes, szerdán Szőke László, a magyar külügyi tárca államtitkára azt mondta: aggályokat kelt a Nagy Zsolt romániai informatikai miniszter elleni eljárás, valamint a további négy RMDSZ-es tisztségviselő ellen indult büntetőjogi vizsgálat is. Csütörtökön a román külügyminisztérium közleményben emelte ki, hogy a diplomáciai gyakorlatban szokatlanok azok a megjegyzések, amelyekkel a magyar külügyminisztérium nyilvános formában értékelte a Nagy Zsolt miniszter és az RMDSZ négy Szatmár megyei tagja ellen indított büntetőjogi eljárásokat. (Ferencz)
*
Terényi János, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete lapunk érdeklődésére kifejtette, szerencsésnek tartja, hogy ilyen sajtóvisszhangot keltett a magyar diplomácia e lépése, mert így legalább nem sikkad el a kormány álláspontja. (sz.)