Mindenképp káros

2013. január 31., csütörtök, Család

A 13–15 éves korú fiatalok majdnem fele boltban veszi a cigarettát, s 43 százalékukat a vásárlásnál még soha nem utasították vissza életkoruk miatt – derült ki egy felmérésből, melyben a dohányzási gyakoriságot, a hozzáférést, a média és a reklámok hatását vizsgálták.

Az adatok azt mutatják, hogy a kamaszok több mint egynegyede cigarettázik, hét százalékuk naponta rágyújt, s egyre több lány próbálja ki a dohányzást. Sokan közülük is már tízéves koruk előtt rágyújtottak.
Mint kiderült, jelentősen megnőtt a kézzel sodort cigarettát szívó, illetve a vízipipázó fiatalok aránya, pedig tévhit, hogy a vízipipa kevésbé egészségtelen, annak ugyanis csaknem kétszázszor több a nikotintartalma, mint a cigarettának. Az elektronikus cigaretta szintén káros az egészségre. Akárcsak a passzív dohányzás (mások füstjének belélegzése), melyről még igen sok fiatal gondolja, hogy nem.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 745
szavazógép
2013-01-31: Család - :

Keresztények a változó Európában

Budapesten tartja 14. nagygyűlését az Európai Egyházak Konferenciája (Conference of European Churches, CEC) július 3. és 8. között – jelentette be Guy Liagre, a szervezet főtitkára kedden. A 115 protestáns, ortodox, anglikán és ókatolikus tagegyházat tömörítő CEC főtitkára történelmi jelentőségűnek nevezte a találkozót, mert a hangsúly a szervezet újjászervezésén lesz.
 
2013-01-31: Család - :

Gyermekeink

Gáspár Uzonka Gyopár, Sepsiszentgyörgy