Erdély utolsó fejedelme, II. Rákóczi Ferenc címmel tartott tegnap este tartalmas előadást a Székely Nemzeti Múzeumban Mészáros Kálmán történész, a budapesti Hadtörténeti Intézet munkatársa.
A Rákóczi-szabadságharc egyik legkiválóbb szakértőjeként ismert előadó nemcsak a kurucok, labancok koráról rajzolt rendkívül árnyalt, tárgyilagos képet, hanem Rákóczi Ferenc személyiségjegyeit is körvonalazta, emberibb portrét vázolva így a magyar szabadságkultusz egyik eszményképéről. Eszerint az 1704-ben Erdély fejedelmévé választott, ám csak 1707-ben beiktatott Rákóczi nem kötött kompromisszumot, maga az ideális morális államférfi, aki a végsőkig ragaszkodott elveihez, a Habsburg-ház kérlelhetetlen ellenfele, akiben érzékeny nyomot hagytak a gyermek- és ifjúkorában ért sérelmek. Mindvégig ragaszkodott Erdélyhez, néha egészen vallásos, befelé forduló emberként viselkedett, katolikusként pedig mérhetetlenül toleráns volt valláspolitikájában, éppen ezért református körökben reformátusnak tartják, mindezek mellett hús-vér ember és nem egy szent volt – hangzott el. Részletezte az 1711 tavaszán kötött, a Rákóczi-szabadságharcnak, illetve a kuruc csapatok hadviselésének véget vető szatmári békét – amikor Nagymajténynál a kurucok földbe szúrták zászlóikat, és fegyvereikkel hazatérhettek –, amely egyben „a nagy XVIII. századi országépítő munka záloga”, illetve Károlyi Sándor vidéki nagybirtokos főúr szerepét a békekötésben, aki nem tekinthető árulónak. Emlékirataiban II. Rákóczi Ferenc egyebek mellett azt írta, „a székelység volt a nemzet fő ereje: mindnyájan a nemesség előjogait élvezték, és minthogy természetüknél fogva egyenesek, őszinték, bátrak és nagyon engedelmesek, nagyon alkalmasak a háborúra”. Rodostóban töltött évei kapcsán Mészáros Kálmán elmondta, Rákóczi ott sem a tespedést választotta, hanem tartást vitt az emigránsok hétköznapjaiba, Mikes Kelemen levelei pedig ma is élvezetes olvasmánynak számítanak, illő, hogy kötete ott legyen minden magyar ember polcán.
