A szigetországi közvélemény-kutató intézetek szerint, ha most lenne a népszavazás, a végeredmény nem lehetne kétséges, Nagy-Britannia kilépne az unióból, hiszen a szavazók több mint ötven százaléka erősen unióellenes, s közel harminc százalékuk bízik csak a közösség jövőjében. De hát nem ma, nem is holnap lehet népszavazás, hanem csak esetleg két év múlva. A tűznek – a brit kormányfő kijelentésének – nagyobb a füstje, mint a lángja, hiszen két év alatt sok víz lefolyik a Temzén, és a világ is sokat változhat.
Azonban az angolok viszolygása az unió lehetséges fejlődési formáitól – így az amerikai lapok és szakértők által gúnyosan emlegetett Európai Egyesült Államoktól – nem új keletű! Bizonyítja ezt ama tény is, hogy nem léptek be az euróövezetbe, nem voltak hajlandók feladni a font önállóságát. És ezen túlmenően ellenezték a közös fiskális politikát, mert ez szerintük veszélyezteti a tagországok szuverenitását. Márpedig ez a londoni politikusok szerint a brüsszeli bürokrácia egyik első lépése volt a sokat emlegetett Európai Egyesült Államok megteremtésének rögös, sokak által nem várt és várhatóan akadállyal teli útján. Az angol ellenérzéseket és fenntartásokat bizonyára személyi és elvi ellentétek is elmélyítik, London már régóta ellenszenvvel figyeli a Berlin–Párizs „tengelyt”, a német és francia vezérszerepet, de az uniós bürokráciát is támadja. Emlékezzünk: decemberben, amikor kiderült, hogy a tagországoktól az unió vezetősége elvárja, sőt, megköveteli a szigorú megszorításokat, de önmagukra ezt nem tartják érvényesnek – a brüsszeli tisztségviselők jövedelmét öt százalékkal akarták növelni –, az angol alsóházban nagyon felháborodtak a képviselők, követelve, hogy Cameron miniszterelnök azonnal tiltakozzék, ami meg is történt.
Visszatérve az unió egységesülésének folyamatára: némely elemzők és szakértők szerint ez már csak azért is elkerülhetetlen, mert csak egyesült, gazdaságilag-pénzügyileg egységes Európa maradhat fenn az élesedő versenyben. Változik ugyanis a világ, jön fel Kína, Brazília, India, Dél-Ázsia, külön-külön, saját bürokratikus rendszabályaikra és a tagországok nosztalgikusan dédelgetett szuverenitására egyszerre figyelve az unió csak veszíthet a jövőt meghatározó versenyben, hiszen sokfajta elvárás nehezíti az amúgy is körülményes döntéshozatalt.
Márpedig Nagy-Britanniával vagy nélküle, de a jövő útja mégiscsak az egységesülő Európa. Hiszen az alternatíva, a felbomlás minden tagállamnak csak rossz lehet, s külön-külön az európai országoknak semmi esélyük gazdaságilag talpon maradni. Ezt az elhúzódó gazdasági és pénzügyi válság világosan mutatta.