Kör alakú volt a tárgyalóasztal, de nem a kerekasztal lovagjai ülték körül – konstatálhatja, aki elmélyed a híradásokban –, mi több, a tárgyalásokról is más a véleménye annak, aki a diktátumot nem tudja összetéveszteni az eszmecserére épülő érveléssel és meggyőzéssel.
No de a két dolog, nyilván, összefügg. Az ominózus asztal körül ugyanis más-más súlycsoportba tartozó szereplők ültek. Nem is tudom, sportszerű volt-e mérkőzésre összeengedni két ennyire elütő erejű és felkészültségű birkózó ellenfelet. A román kormány képviselői – nagy rászorultságukban a valutaalap olcsó hitelére – tulajdonképpen nem sokat vitatkozhattak, mi több, a lábukat sem vethették meg rendesen, és legfeljebb mímelhették a birkózás mozdulatait, hiszen szemlátomást tudatában voltak-vannak annak, hogy a két vállra fektetésnél egyéb nem várhat rájuk. Házi feladataikat sem teljesítették, és máskülönben sem tehetnének egyebet, mint amit elvárnak tőlük. Nem mehetnek el még addig sem, ameddig a szomszéd országban egy választási ígéreteit komolyan vevő kormány – a magyarról van szó –, amely, amennyire tőle telik, megpróbálja meggátolni a valutaala­pot abban, hogy politikai helyzetét aláássa, és az ellenzéket hozza gólhelyzetbe.
A valutaalapról és európai társintézményéről ugyanis izgalmas dolgok derültek ki az utóbbi időben. Az eladósodott államoknak – beleértve az Európa keleti peremén találhatókat  – folyamatos megleckéztetésben van részük e nemzetközi fórumok részéről, s bizony meg kellett tanulniuk, úgy muszáj táncolniuk, ahogy Washingtonban vagy Brüsszelben egyesek fütyülnek. Hogy ezeket az egyeseket nem választotta senki, s hogy nyilvánvalóan a nemzetközi nagytőke mozgatja őket, mára nem lehet titok. Ezek igényei, persze, lehetnek legitimek a maguk módján, de amikor választott képviselők, kormányok és rajtuk keresztül egész népek akaratát keresztezik, akkor bizony a demokrácia alapértékeit aknázzák alá, s ez mégsem engedhető meg egy olyan világban, mely állítólag azokra épül.