Belföldi hírek

2013. február 1., péntek, Belföld

Feddhetetlen felügyelet
Az uniós támogatások felhasználására is kiterjesztik az állami tisztségviselők vagyonosodását vizsgáló korrupcióellenes hatóság, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség hatáskörét. Erről memorandumot fogadott el a kormány. Ez olyan számítógépes adatbázis létrehozását irányozza elő, amellyel kiszűrhetőek lesznek az uniós pályázatok körüli érdek-összefonódások.

A létrehozandó információs rendszer segítségével az ügynökség már pályázati szinten figyelmeztetne, ha egy-egy uniós kiírás szereplői összeférhetetlenségi helyzetben lennének, és nem kellene emiatt utólag leállítani a közbeszerzési eljárást, veszélybe sodorva a terv egészét. Az Európai Bizottság a közbeszerzési eljárások szabálytalanságai miatt tavaly öt ágazati operatív program esetében vont el forrásokat Romániától, miközben az ország a rendelkezésére álló uniós támogatások alig tíz százalékát tudta lehívni.

Adósságtörlesztésre ad a kormány
A kormány megközelítőleg 200 millió eurót fog kiutalni a polgármesteri hivataloknak, hogy kifizethessék a magánszféra felé felhalmozott adósságaikat – jelentette ki Varujan Vosganian gazdasági miniszter tegnap. Ezt elsősorban azért tesszük, hogy segítsünk azoknak a magáncégeknek, amelyek tevékenysége veszélybe került eme kinnlevőségek miatt, de „a román állam becsülete is megkívánja”.

Belehúznak az autópálya-építésbe
Idén 143,8 kilométernyi autópályát kellene befejeznünk – jelentette ki tegnap Dan Şova infrastruktúráért felelős miniszter, aki szerint ez megvalósítható. „Jelenleg 342,7 kilométernyi autópályára van szerződésünk, ebből 150,3 kilométerre biztosított a pénz, és dolgoznak is az útépítők. További 119,7 kilométeren kezdődnek meg a munkálatok, 116,4 kilométerre pedig az előkészületek 2013-ban. Ami az észak-erdélyi autópályát illeti, ezt 2012-ben be kellett volna fejezni: az építkezés 2004-ben kezdődött, de a 415 kilométerből csak 52-t adtak át a forgalomnak, és még 32 készült el, de ez nem hozzáférhető. Mindez 1,3 milliárd euróba került, ami elképesztő” – szögezte le. Şova szerint legjobb lenne felmondani a szerződést az útépítő Bechtel vállalattal: fizesse ki az állam azt az 50 millió eurót, amivel még tartozik, és nézzen más partner után. Az amerikai Bechtel óriáscéget annak idején szintén SZDP-s kormányfő, a most börtönben levő Adrian Năstase versenytárgyalás nélkül szerződtette le.

Javítanak a kinevezéseken
Többnyire elégedett az Európai Bizottság igazságügyi jelentésével Mona Pivniceru igazságügyi miniszter, de javítani kíván azon az eljáráson, amelynek alapján az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály élére és Románia főügyészi tisztségébe történnek a jelölések. Az EB szerint ugyanis a minisztérium kritériumrendszere miatt kevesen kaptak esélyt arra, hogy megpályázzák e tisztségeket.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1537
szavazógép
2013-02-01: Belföld - :

Hírsaláta

FEBRUÁR KÖZEPÉN LÉP ÉLETBE A POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYV. Szerdai ülésén a kormány bejelentette: a polgári törvénykönyv február 15-én lép életbe. Pár nappal korábban a kormány február 1-jéről, majd július 1-jéről beszélt, most február közepénél állapodott meg. A miniszterelnök közölte: sürgősségi rendeletben írják elő, hogy a polgári törvénykönyv alkalmazása a törvényszékek tehermentesítéséről szóló jogszabály életbelépése után történjék. (România Liberă)
2013-02-01: Közélet - Szekeres Attila:

Külföldi hírek

Orbán Putyinnal találkozott
Magyarország alapvető érdeke, hogy jó viszonyban legyen és szoros együttműködést tartson fenn Oroszországgal – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök tegnap Moszkvá­ban, amikor fogadta őt Vlagyimir Putyin orosz elnök. Putyin jelezte, hogy orosz cégek készek részt venni magyar energiaipari beruházásokban.