A háromszéki SMURD rohammentő-szolgálat fennállásának első évfordulóján, pénteken nyílt napon fogadták az érdeklődőket a megyei készenléti felügyelőség Olt utcai székhelyén. A 2012. február elsején jegyzett első hivatalos bevetést követően több mint kétezer alkalommal gördült ki piros rohammentő a sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi és bodzafordulói egységek kapuján.
Az évértékelő számsorok arról tanúskodnak, leggyakrabban – közel 1300 esetben – a megyeszékhelyi csapatok helyszíneltek, a céhes város szolgálata egy év alatt 673, a bodza-vidéki pedig közel 300 esetet látott el – a legtöbb bevetésre tavaly februárban (240), illetve decemberben (209) került sor.
Jelenleg 36, az életmentés több területén jártas szakember tevékenykedik a háromszéki SMURD kötelékében, ám a hatékony működés és az újabb egységek elindításának alapfeltétele a létszámbővítés – fejtette ki lapunk kérdésére György Alfons Gheorghe ezredes. A megyei katasztrófavédelmi felügyelőség parancsnoka szerint Baróton és Kovásznán is megfogalmazódott már az igény a rohammentő-szolgálat létrehozására, ám ennek legnagyobb akadálya, hogy anyagiak hiányában egyelőre nincs lehetőségük személyzettoborzásra, alkalmazásra. Az eredeti 150 fős létszámkeretet is leszűkítették, holott szerinte akkora személyzettel már megoldható lett volna az erdővidéki és az orbaiszéki egységek elindítása.
Hamarosan két új, B2 típusú rohammentővel gazdagodik a háromszéki SMURD felszereltsége, ezek március után érkezhetnek a megyébe, tervek szerint a megyeközpont, valamint a céhes város készenléti egységeihez kerülnek. Beüzemelésük azonban a jelenlegi helyzetben kérdéses, a megyei katasztrófavédelemnek ugyanis még legalább 32 szakemberre lenne szüksége.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.