A Harcosok futása újfajta kalandsport, amely Közép-Európában elsőként Magyarországon jelent meg. Tavaly mind a két Fighters’ Run-rendezvényt komoly érdeklődés övezte a versenyzők és a média körében egyaránt, ami megerősítette a szervezőket abban, hogy olyan ösvényt választottak, melyen már nem lehet visszafordulni.
A Harcosok futása egy akadálypályákkal nehezített verseny, amely arra törekszik, hogy a sokszor unalmas, ismétlődő gyakorlatokat, monoton edzéseket félretéve változatos kihívásokat nyújtson – nemtől, korosztálytól függetlenül – az extrém sportok szerelmeseinek. Terepfutás fűszerezve sárral, tűzzel, vízzel, falmászással és nem kevés vidámsággal.
A pósteleki parkerdőben (www.postelek.com) április 27-én sorra kerülő Fighters’ Runon férfiak és nők – egyéniben vagy 4–6 fős csapatban – vágnak neki a 7 vagy 14 km-es távnak, és küzdik le a 14 vagy 28 akadályt. A gyerekek és a párok sem maradnak szórakozás nélkül: a legfiatalabbakra egy 2 km-es, könnyített akadályokkal kialakított pálya vár, míg utóbbiakra a Hátamon a párom elnevezésű párcipelő verseny.
A cél ez alkalommal is: több korosztályt érintő, komplex szórakoztató programot kínálni egy esemény keretében, amely elsődlegesen az egészséges életmód fontosságát hirdeti. Nevezési határidő: április 23. (www.fightersrun.com).
Hátamon a párom, 2013
Rendkívül szórakoztató verseny pároknak és családoknak. A versenyzők és a nézők is nagyon jól szórakoznak. A lényeg, hogy egy férfi és egy nő alkot egy párt. Többnyire a férfi hátán van a nő, de lehet fordítva is, és így kell teljesíteni a kijelölt távot, amit akadályok is nehezítenek. A pósteleki versenypálya hossza 250 m, rajta két száraz és egy vizes akadály található, mely körülbelül egy méter mély. A korhatár 17 év, a nő minimális súlya 49 kg. (Ha ennél kevesebb, a nő hátán levő hátizsákba nehezék kerül, hogy azzal elérje az előírt súlyt.) Ha a páros férfi tagja kisebb, mint a hölgy versenyző, akkor vegye a hölgy a férfit a hátára vagy karjába, és úgy versenyezzenek. Dobor Dezső
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.