A konzervatív újságolvasónak is az a fontos, hogy a lap róla szóljon – indította a múlt heti laptalálkozót házigazdaként Nyáguly Vilmos, Mikóújfalu polgármestere, aki szerint községükben azért olvassák szívesen a Háromszéket, mert megtalálják benne mindazt, ami a háromszéki embert manapság foglalkoztatja.
Azt követően, hogy lapunk jelen lévő munkatársai – Farcádi Botond, Fekete Réka, Ferencz Csaba, Kádár Gyula, Kisgyörgy Zoltán és Kuti János – bevezető felszólalásukban szót ejtettek a Háromszék küldetéséről, a jelenkor különböző gondjairól-bajairól, történelemről, a művelődési házban összegyűlt kéttucatnyi érdeklődő vetett fel témákat, köztük kiemelten a román nyelv oktatásának kérdését.
Mint mindenütt, Mikóújfaluban is aggasztó a népességfogyás, az elmúlt tíz évben folyamatosan csökkent a lakosság száma. 2007-ben olyan mélypontra jutott a természetes szaporulat, hogy míg negyvenhat temetést jegyeztek, csupán tizenhat keresztelőt tartottak a faluban. Mostanra változott valamennyit a helyzet, tavaly először annyi születést iktattak, ahány temetést, de a gyermeklétszám még mindig igen alacsony, az óvodában és iskolában százzal kisebb a létszám (jelenleg 194), mint tíz esztendővel ezelőtt. A 2011-es népszámlálás szerint Mikóújfalu lakosainak száma 1831, ebből 1824 állandó, heten Izraelben dolgoznak, de a választói névjegyzékben 1538-an szerepelnek, ami azt bizonyítja a 0–18 év közöttiek (286 fő) aránya a természetes 33 százalék helyett csupán 16 százalék. A kétszázas létszám alatti iskola csak azért őrizheti meg függetlenségét, mert a községben egyedüli tanintézmény.
Idegen nyelvként a románt
– Tizenegyedikes gyermekeim jövőben érettségiznek, és alig tudnak románul, ami nem csoda, mert az iskolában rosszul tanítják, a hétköznapokban pedig a székelyföldi gyermekek nem találkoznak a román nyelvvel, ezért mindenképpen változtatni kellene az oktatás módszerén – vezette fel a témát Száfta Csilla, akinek véleményét többen osztották. Nyáguly Dávid elmondta, gyermekként ő sem tudott románul, és a szakiskolában sem a tanóráknak köszönhetően tanulta meg a nyelvet, hanem román nemzetiségű évfolyamtársaitól, és unokái révén most is azzal szembesül, hogy a magyar gyermeknek képtelenség úgy tanulnia a románt, mintha anyanyelve lenne.
Nagy Sándor iskolaigazgató szerint a jelenlegi módszer nemcsak a diákokat nyomorítja meg, de a pedagógusokat is, akik tudják, hogy egy idegen nyelvet nem lehet anyanyelvként tanítani, ideje volna ezen változtatni. Az igazgató a folytonosan változó törvénykezést is okolja a záróvizsgákon tapasztalt gyenge eredményekért, és szerinte a nagymértékű pedagógusvándorlás is árt a rendszernek, nincs folytonosság, olykor évenként változik egy-egy osztályban az adott tantárgyat tanító pedagógus, de azt sem tartja jónak, hogy aki egyszer címzetességet nyer, az nyugdíjas koráig töltse be ugyanazt a katedrát függetlenül attól, hogyan végzi munkáját. Az iskolavezető kérdésre válaszolva elmondta: nem tartja helyesnek, hogy azoktól az óvónőktől, tanítóktól, akik középfokú végzettséggel rendelkeznek, most azt követelik, hogy egyetemet végezzenek. Szerinte sokan inkább más munka után néznek, ami érthető, mert ha húsz-huszonöt évig taníthattak azzal a tudással, amit a középfokú tanítóképzőben szereztek, igazságtalanság azt kérni, hogy szerezzenek magasabb szintű diplomát. Ami ráadásul nem garancia arra, hogy ettől eredményesebben fognak oktatni – vélekedett.
A Háromszék mikóújfalusi laptalálkozóját némileg uralta az oktatás jelenlegi szétziláltságáról szóló beszélgetés, hisz a jelenlévők gyermekük, unokájuk révén nap mint nap érintettek ezekben a kérdésekben, a komorabb hangulatot oldották azonban a Szász István helyi állatorvosnak, Kisgyörgy Zoltánnak és Kuti Jánosnak köszönhető humoros pillanatok.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.