Csökkent a vendégforgalmi vállalkozások bevétele, annak ellenére, hogy szakemberek szerint tavaly nőtt a turisták száma.
A téli időszakban többen választottak határon túli célpontot – fejtette ki László Endre, a Turisztikai Vállalkozások Szövetségének regionális alelnöke, aki szerint a turisták egyre megfontoltabban terveznek. Az üdülések időtartamát, gyakoriságát is visszaesés jellemzi, míg korábban általában hétnapos, most már csupán ötnapos csomagot választanak a családok, ezer euró helyett csupán 350-et áldoznak pihenésre. Bár Ausztria továbbra is kedvelt, Bulgáriában jelenleg is nagyon sok hazai turista sízik – állítja a szakember, aki szerint egyértelműen az árak szólnak utóbbi célpont mellett, s beszédes adat, hogy déli szomszédunknál a nyár folyamán 4–5 millió hazai turista fordult meg. László Endre a bevételkiesést a gazdasági helyzetnek tulajdonítja, de úgy véli, biztató jel, hogy emelkedik a turisták száma.
Az ágazat fellendülése meglátása szerint a gyógyturizmusban rejlik, itt azonban már a kilencvenes évek elején el kellett volna indítani a magánosítást. A sepsiszentgyörgyi szakember úgy véli: amennyiben megvonják az állami támogatást a gyógyturizmusban, megszűnnek a nyugdíjasok körében népszerű kedvezményes gyógykezelések, az kedvezőtlenül hat majd a hazai fürdőhelyekre, köztük Kovásznára is. Az ágazati standardokhoz történő felzárkózásnak azonban mindenképpen pozitív hatása lenne, hiszen a külföldiek körében egyre nagyobb az érdeklődés az egészségturizmus iránt, Háromszék pedig bővelkedik az ehhez szükséges természeti adottságokban.
Több a vendégéjszaka
Több mint hat százalékkal nőtt tavaly Romániában a vendégéjszakák száma – közölte az országos statisztikai intézet, mely szerint a kereskedelmi szálláshelyeken tavaly összesen 19,09 millió vendégéjszakát jegyeztek, ez pedig 6,6 százalékos növekedést jelent a 2011-es évhez képest. A hazai turisták a vendégéjszakák 82,8 százalékát tették ki, a külföldi állampolgárok a fennmaradt 17,2 százalékot. A kereskedelmi szálláshelyek nettó kihasználtsági mutatója csaknem 26 százalék volt, a szállodáknál jegyezték a legmagasabbat, 32 százalékot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.