Háromszéken a leglátványosabb farsangtemetés a bölöni. Ezt az egész falut megmozgató eseményt Sikó Imre polgármester és a helyi önkormányzat buzdítására idén is megszervezik. A díszes felvonulásra való előkészületek már elkezdődtek.
Szorgos asszonykezek készítik a lovak kantárjára, nyakába és farkára kerülő papírvirágokat, a legények szoktatják magukhoz az általában igavonásra használt lovakat, és a zenészek is próbára gyűlnek össze. A hagyományőrzésbe először bekapcsolódó legényeknek levetítették Kolumbán Hanna 2005-ben készített filmjét, amely a bölöni farsangtemetés eddigi legteljesebb mozgóképes összefoglalója.
A bölöniekben tudatosodott, hogy milyen értéket jelent ez a téltemető népszokás, ezért idén is összeáll a hatlovas pár, a kolduló lovas musztikás, a bolondkerékre szerelt szalmabubákat vontató cigányszekér, a rongyokba és bőrökbe öltöző „cigányok” csapata. A felvonulás vezénylői a fekete priccses nadrágot, fekete posztókabátot és piros szalaggal díszített kucsmát viselő rendezők. Köszöntőbeszédet a főrendező mond, s ő ad jelt a megállásokra meg a továbbindulásokra. Jó tudni, hogy a lábukra csengettyűket és kolompokat erősítő „cigányok” nemcsak a kapukba kiálló bámészkodókhoz rohannak oda pénzt követelve, hanem megállítják a falun áthaladó autókat és szekereket is. Érdemes nekik némi aprópénzt adni, mert akkor békén hagyják az átutazókat. Bevételüket az esti bál megszervezésére fordítják.
Az 1990-es évek közepén az egész falun, sőt, még Bölönpatakon is végighurcolt szalmabubákat, Ádámot és Évát nem égették el, hanem a következő farsangig egy csűrben adtak otthont nekik, és évről évre felújították. Újabban a többórás farsangi felvonulás itt is bábuégetéssel ér véget.
Szombaton 9 órakor a Díszkertből, Erzsébet királyné szobra elől indul a bölöni farsangtemetők hada, majd délután ugyanitt kerül sor a bábuégetésre. Este a szervezők hajnalig tartó bálba várják az érdeklődőket.
Sepsiszéki Nagy Balázs
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.