A Magyar Polgári Párt csatlakozik a március 10-i marosvásárhelyi tüntetéshez, részt vállalnak a szervezésben és mozgósításban egyaránt – nyilatkozta Kulcsár-Terza József megyei pártelnök.
Jakubinyi György érsek szavait idézte: „Legyen egység, amiben szükséges, és legyen szabadság, amiben lehetséges.” Az MPP háromszéki elnöke szerint eljött az egység ideje, és március 10-én, a székely vértanúk napján szervezett autonómia-nagygyűlésen mindenkinek ott kellene lennie, minden pártnak, szervezetnek, a történelmi magyar egyházaknak mozgósítaniuk kellene, mert ez „nem pártpolitikai kérdés, hanem nemzetpolitikai ügy”.
Kulcsár-Terza József meglátása szerint a mostani zászlós botrány is csak ürügy, ilyen formában próbálnak megfélemlíteni bennünket, de „a félelmet le kell győzni”. Elmondta: beszélt Tamás Sándorral, az RMDSZ háromszéki elnökével, aki megígérte, nemcsak szavak szintjén támogatják a megmozdulást, de részt vesznek a mozgósításban is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.