Soros ülésén Vargyas önkormányzatának jelen levő kilenc tanácstagja egyöntetűen elfogadta a helyi adók 16 százalékos növeléséről szóló határozatot.
Januárban már tárgyaltak a kérdésről, de akkor úgy döntöttek, maradnak a 2009-ben elfogadott szintnél. Az időközben megjelent kormányrendelet miatt kényszerültek álláspontjuk megváltoztatására. „Sajnálom, hogy növelnünk kellett az adókat, de az előírások kényszerítettek erre: a rendelet kimondja, azon települések, amelyek adósságot halmoztak fel – valószínűleg az országban nincs olyan város, melynek ne lenne tartozása –, kötelesek módosítani az adóalapot. Arra bátorítok mindenkit, március végéig éljen a felkínált kedvezménnyel, s fizessen tíz százalékkal kevesebbet” – nyilatkozta Ilkei Ferenc polgármester.
Az elmúlt esztendőben a magán-, illetve jogi személyek mintegy 85 százalékban fizették ki adójukat. A cégek közül legtöbbel – 48 300 lejjel – a bányavállalat tartozik, de szintén jelentős az elmaradása a 24 000 lejes tartozást felhalmozó uzoni Sol Lact vállalatnak is. A magánszemélyek össztartozása 72 500 lej. Sok az olyan eset, hogy az érintettek nem is laknak a község területén, de a büntetésüket személyazonossági igazolványuk szerint Vargyasra küldik – ezek behajtása szinte reménytelen vállalkozás. A helybeliek ellen viszont szigorúbban fognak fellépni – mondta Ilkei. Az a harminchat személy, aki jövedelemmel vagy jelentősebb ingósággal rendelkezik, év elején megkapta a fizetési felszólítást. A tizenöt napos türelmi időszakot követően a napokban elindították a végrehajtást, így hamarosan javaik lefoglalására számíthatnak. Azoknál, akiknél nincs, amit foglalni, a büntetést átváltoztatják közmunkára. Tavaly akadt olyan személy is, akinek nyolcvan órát kellett a közösség érdekében dolgoznia.