Minden jel arra mutat, nincs sok remény, hogy hamarosan változzon az ominózus, ez évi 8-as rendelet, mellyel átalányadót vetettek ki a természetes személyként termelő gazdákra. Az első döbbenet után sokan legyintettek, mondván, ezt nem lehet ráhúzni a gazdákra. Most már inkább azon morfondíroznak az érintettek, mennyit is kell valóban adózni.
A számbavétel siralmas eredményeket mutat: olyan eset is lesz, mikor egy végtermék előállításához háromszor fogja megfizetni az adót a gazda. Például: a szántóföldi takarmány megtermelése után adózik először, másodszor a takarmányt elfogyasztó és tejet adó tehén után, harmadszor a tehén tejéből készített és piacra vitt sajt után…
Mi ez, ha nem a szó szoros értelmében vett dézsma?! Megnyúzzák a parasztot, s közben arról papolnak, hogy a mezőgadaság jelentheti az ország gazdasági fejlődésének egyik kitörési pontját. Kitörésről vagy megtörésről beszélhetünk? Megtörik a kisgazdákat, kötelezik, hogy felhagyjanak a termeléssel. Lehetetlenné teszik piaci szereplésüket, csírájában elfojtják fejlődési törekvéseiket. Vajon azért, mert valakiknek kell a kisgazdák piaca is?! Talán importőröknek, akik saját országukban takarmányként használt terményekkel árasztják el a saját ellenőrzésük alatt lévő szupermarketeket, sőt, a kisebb üzleteket, sarki boltokat is. Vagy a hazai gazdák által várhatóan felhagyott földekre fáj valakiknek a foga?! Míg Európa nyugati felében húszezer eurót ér egy hektár termőterület, nálunk pár száz euróért vehető meg a szülőföld. Vajon a kisgazdák sanyargatása nem függ össze a külföldiek földvásárlási moratóriumának közelgő feloldásával?!
Első olvasatra hihetetlen forgatókönyveknek tűnhetnek a feltételezések. De elképzelhetőek – nyilván, a biztos variáns mellett: a kőből is pénzt kell fakasztani az államkassza feltöltésére. De tudjuk, a minden lehetőség országában élünk, ahol az egyéni és csoportos érdekek mindenekfeletti elsőbbséget élveznek. Hogy mi történik mindeközben a kisgazdákkal? Ez az a kérdés, amire nagyjaink rá se hederítenek.
Teljesen jogos tehát a gazdák egyre forróbban körvonalazódó kényszere, hogy az utcákon, a fővárosban tüntessenek a létüket veszélyeztető rendelkezés ellen. Bízunk abban, ha egyszer kivonulnak, nem visszakoznak szemfényvesztő ígéretek nyomására. Addig tüntetnek, míg azonnali hatályú, törvényerejű rendelkezésekkel szavatolják fennmaradásukat. A dézsma kivetését napok alatt kalap alá hozták a politikusok. Miért ne hozhatnának ugyanilyen gyorsan gazdabarát intézkedéseket is?!
