Felelősebben a régiósításról

2013. február 15., péntek, Közélet

A régiós átszervezés kihívásairól és előírásairól beszélt tegnap Cseke Attila parlamenti képviselő, és statisztikai adatokkal bizonyította a régiósítási kritériumok megszegését.

Az uniós jogszabályok ugyanis demográfiai értékeket is tartalmaznak, melyek szerint egy fejlesztési régiónak sem lehet több, mint hárommillió lakosa. A 2012-es népszámlálás alapján az északkeleti régió (Moldva) nem felel meg ennek a követelménynek: közel 3,2 millió lakossal rendelkezik. Ugyanakkor – a gazdasági adatok szerint – éppen a két legkisebb régió fejlődött folyamatosan az elmúlt tizenöt évben: a Bukarest és a Temesvár központú nyugati régió, mely 2, illetve 1,7 millió lakossal rendelkezik. A többi hat régió gazdasági fejlettség szintjén az Európai Unió utolsó húsz régiójába tartozik. „Ezek a tények azt mutatják, hogy a mai fejlesztési régiók túl nagyok és életképtelenek. Kisebb, kettő-négy megyéből álló régiókra van szüksége Romániának úgy, ahogy az RMDSZ javasolja” – mondta Cseke. Arra is figyelmeztetett: több jogszabály is rendelkezik arról, hogy a fejlesztési régiókat két kategóriába sorolják: az egyikbe a fejletlenebbeket, amelyeknek több forráshoz kellene jutniuk, a másodikba pedig a fejlettebbeket. Ez nálunk épp fordítva érvényesül: például Kolozs megye továbbra is a legtöbb forrással rendelkezik az északnyugati régióban, és fejlődik is, a térségben legelmaradottabbnak számító Mára­maroshoz mért támogatási különbség pedig 1995-től megduplázódott. A székely megyéket is magában foglaló központi régió az egy főre számított támogatás szempontjából az utolsó helyen áll. Cseke így összegezett: „Romániában a regionális fejlesztési politika és a nyolc régióra való lebontás hibás döntés, ha így osztják fel az országot, azzal kudarcra ítélik a közösségeket, és Románia fejlődését gátolják. Egy közigazgatási átszervezés 20–30 évre meghatározza az ország, a régiók és a közösségek fejlődési lehetőségeit, ezért nem mindegy, az hogyan történik. Az RMDSZ azt kéri a kormányzó pártoktól, hogy felelősen viszonyuljanak ehhez a témához, komoly közvitát folytassanak, és a közösségek érdekei szerint, jelentősen kiigazítva az eddigi hibákat, jól döntsenek.”
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1448
szavazógép
2013-02-15: Közélet - Iochom István:

Huszonkét szabadtéri rendezvényt tartanak (Kézdivásárhely)

A tegnap délután megtartott tanácsülésen Kézdivásár­hely önkormányzata tudomásul vette Rácz Károly képviselői mandátumának jog szerinti megszűnését, majd érvényesítette a Magyar Polgári Párt (MPP) pótlistáján szereplő Szigethy Kálmán mandátumát, aki a hivatalos esküt is letette.
2013-02-15: Közélet - :

A királyi unokák mulasztása

Vizsgálatot indított az ügyészség I. Ferdinánd király unokái ellen, amiért nem akadályozták meg, hogy egy Jászvásár környékén visszaszolgáltatott, műemléklistán szereplő udvarházukat tűzifának és építőanyagnak hordják szét a helyi lakosok.