Internetes rádiót indított a Harmonia Cordis Egyesület. A médium a tervek szerint az általuk szervezett gitárfesztiválok anyagát közvetíti. A kezdeményezők már most elégedettek lehetnek, hiszen számos pozitív visszajelzés utal arra, hogy munkájuk örömet csempész a hétköznapokba.
A Harmonia Cordis nem ma kezdte tevékenységét. Már jó néhány sikeres rendezvényt tudhat maga mögött, gondoljunk akár a Székelyföldön megrendezett Terra Siculorum, a vásárhelyi Harmonia Cordis vagy a Kolozsváron tavaly második alkalommal megszervezett Novum Generatio Nemzetközi Gitárnapokra. Az egyesület fiatal művészeknek nyújt lehetőséget, hogy megmutassák tehetségüket, érkezzenek akár határon innen vagy túlról. Új kezdeményezésükkel a fesztiválok hangulatát szeretnék felidézni, és becsempészni a zenekedvelők otthonába. A rádióban a fesztiválokon rögzített dalok hangzanak fel, így népszerűsítve a klasszikusgitár-darabokat előadóikkal együtt. Beke István, a Harmonia Cordis vezetője szerint rádiójuk egyedülálló Európában, sőt, az interneten keresgélve a tengerentúlon is csak két hasonló jellegű rádiócsatornát találtak. A műsorszórás teljesen díj- és reklámmentes. Az egyesület célja, hogy minél több emberhez eljusson a muzsikájuk, hiszen a klasszikus gitár mindenki szívéhez közel férkőzhet. „Olyan zene ez, amit akárki tud hallgatni, akármilyen helyzetben. Könnyen emészthető, mégis kulturális” – részletezte Beke István. Szerinte nem kell különösebb hangulat vagy alkalom hozzá, hogy minőségi zenét hallgassunk.
A fesztiválokon olyan ismert előadóművészek is felléptek már, mint Marco Tamayo. A kubai származású művész hároméves korában fogott először gitárt a kezébe. Mára már a gitárszakmában jelentős összes díjat magáénak tudhatja. Tamayo nemcsak játszik, tanít is: Ausztriában két egyetemen is a klasszikus gitár professzora. Hasonlóan hírneves művész Gabriel Bianco vagy Bogdan Mihăilescu, akikkel legutóbb a kolozsvári Novum Generatio Gitárnapokon találkozhattak a klasszikus gitár rajongói. De hogy magyar neveket is említsünk: a fesztiválokon fellépett már Csáki András, Pusztai Antal és maga a főszervező, Beke István is. Az online rádió közreműködésével régi korok zenéjét hallgathatjuk új generációk előadásában. A Harmonia Cordis munkatársai szerint így a fesztiválok hangulata egész évben megmarad, a koncertek tovább élnek.
A rádió az egyesület honlapjáról érhető el a legkönnyebben, a www.harmoniacordis.org/radio címen. Az egyesület hagyományos rendezvényei idén sem maradnak el. Április 8–14. között megszervezik a székelyföldi VI. Terra Siculorum Nemzetközi Klasszikusgitár-fesztivált, a Harmonia Cordis Nemzetközi Klasszikusgitár-fesztivált Marosvásárhelyen tartják augusztus 12–18. között. Időnként elszomorító lehet a kolozsvári ködös-borongós tél. Talán ezért időzítik a szervezők a III. Novum Generatio Nemzetközi Gitárnapokat december első hetére. A gitárfesztiválokat idéntől a rádió által élőben is közvetíteni szeretné az egyesület.
KRISTÁLY BEÁTA,
Harmonia Cordis Egyesület
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.