Nem csoda, hiszen befogadtatásunk a schengeni övezetbe, illetve az arról szóló döntés időpontja közeledik, rá­adásul az ország megítélésének szénája nem áll a legjobban Brüsszelben, az Európai Uniót irányító csúcsbürokraták ismételten Bukarest orrára koppintottak a két palota háborúja kapcsán, és egyéb tekintetben sem tartják éppen eminens tanulónak a különben – szerintük – stréberségben jeleskedő államot. Szemlátomást gondolkodóra és lépésváltásra késztette hát a román elitet a helyzet ilyetén módosulása – és innen a visszafogottabb hang, melyet székelyzászló-ügyben is megütnek. Aztán, hogy a hisztéria felfuttatását csak elhalasztották, vagy valóban más, racionálisabb mederbe akarják terelni a vitát, még elválik.
Másik kényszerítő tényező a szomszédos országhoz fűződő viszony kölcsönös rendezésének szükséges volta – melynek különben egyaránt tudatában vannak Bukarestben és Budapesten is. Sem pillanatnyilag, sem középtávon nem tenne jót a két ország európai megítélésének, ha kiélezett konfliktussal lépnének a kontinentális nyilvánosság elé, harmadik fél döntőbírói szerepét kérve.
Ilyen körülmények között derül ki, hogy amit kisebbségellenes politikai hisztériának szoktak a megfigyelők nevezni, mennyire művi csinálmány, mennyire kiszámítottan mozdul el a gerjesztői gépezet, valahányszor beindul. Nem válik a bukaresti sajtó becsületére, hogy a hangot mindig a bértollnokok adják meg, s hogy a habzószájú gyűlölet és elfogultság bizonyos médiában hangzik el legelőbb, némi hivatalos beintésre persze, s akkor már utóbb az értelmes eszmecserének nem sok tere marad. No de olyankor valóban nem is a tárgyalás és az érvek kifejtése, hanem pontosan a párbeszéd lehetetlenné tétele a cél. Most, úgy tűnik, más szelek fújnak, s alighanem ez lesz a széljárás a magyar külügyminiszter várható látogatásáig.
Vajha kitartana azt követően is, hiszen a neheze, a régiós felosztás és az alkotmányreform vitája még hátravan!