Két átiratot is letett a kórház vezetőségénél, sőt, Bukarestbe is küldött egy dokumentációt, hogy elfogadhatatlan az új beteglátogatási rendszer, fertőző osztályokon, így a tüdőbetegeknél például veszélyes nemcsak az ápoltak, de az érkező rokonok, barátok szempontjából is – mondta el a Háromszéknek Sipos András, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház tüdőgyógyász szakorvosa, osztályvezetője.
Nem alkalmazható egységesen a minisztérium által elrendelt bővített látogatási idő, a tüdőgyógyászaton például egyáltalán nem mindegy, másfél-két óráig, vagy esetleg több órán át lélegzik be a fertőzött, bacilusos levegőt a látogatók, s nagy hibának tartja azt is, hogy megkötések nélkül beengedik a gyermekeket, akiket így nagy veszélynek tesznek ki. Gond, hogy az osztály egy régi épületben működik, nagyok a kórtermek, sok beteg fekszik egy-egy szobában. Sipos doktor szerint a látogatási idő korlátozása lehetne megoldás, és fontos lenne, hogy ne azonos módon kezeljenek minden osztályt, hisz van, ahol elképzelhető a bővített látogatási idő, de másutt pár órára kell lerövidíteni azt, a beteg és hozzátartozója érdeke egyaránt ezt kívánja. (-kas)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.