Kissé elkapkodtuk pénteki jegyzetünket, ismét csak bebizonyosodott, hogy a tévésztárok kijelentéseit nem lehet mindig készpénznek venni.
Igen, a hazugságok láncolatáról van szó Ludovic Orban közlekedési miniszter koccanásos karamboljának esetében. Miután az elmúlt hét egy didergő estéjén a Realitatea Tévé sztárriportere, a Cotidianul igazgatója bemutatott egy magnófelvételt, amelyen kétségkívül megfenyegették, beszélt egy másik telefonos fenyegetésről is, amelyet akkor csak azért nem mutattak be az adásban, mert a műsorvezetők, Tatulici és Turcescu szerint a miniszter részegen fecsegett. Másnap megtorolandó, hogy Ludovic Orban nem fogadta el a műsorvezetők meghívását, sőt, a vetélytárs adót, az Antena 3-at választotta, elhangzott a műsorban. Kiderült, egy baráti telefonról van szó, ahol Ludovic neheztel Robertre, s nem érti, mi baja van vele. Sem fenyegetés nem hangzik el, sem alkoholos befolyásoltságra nem lehet gyanakodni. Az ügy tehát bizarr, egyelőre nincs áldozat. A kislány apja úgy nyilatkozott, hogy lánya könyöksérülését nem a miniszter okozta, nem ő sodorta el autójával, hanem a jégen csúszott el. Igazolódni látszik tehát, hogy Orban elleni politikai támadássorozatról is szó van, az ő lejáratása volt a cél, ami sikerült is… A Cotidianulban, még a román sajtóban is szokatlan módon, olyan című első oldalas jegyzet jelent meg, hogy kifelé a patkányokkal a politikából. Ami jóérzésű emberek számára elfogadhatatlan, és sérti a sajtóetikát is… Igazat kell adnunk Cristian Tudor Popescunak, a Román Sajtóklub vezetőjének, aki kijelentette: ez az ügy is bizonyította, hogy a hazai média milyen mélyre süllyedt…