22. Szent György NapokFinn metál és dögös rockcsajok

2013. február 23., szombat, Magazin

A Szent György Napok nemcsak a találkozások, hanem a változatos zenei stílusok ünnepe is. A szervezők úgy állítják össze a hétvégi színpadi programokat, hogy minden zenekedvelő megtalálja benne kedvenc ritmusát. Most a zúzósabb zene képviselőit vesszük górcső alá, belőlük is lesznek bőven a 22. Szent György Napokon. A finn death metál zenétől egészen a csajos rockzenéig terjed a repertoár, de fellép Rudán Joe, és lesz Saint George Rock Night is.

A Saint George Rock Nighttal indul a rockesemények sora: rögtön a nyitónapon, április 20-án hördülnek fel először a gitárok, és csapnak a húrokba a rockbandák. Az est sztárvendége a bukaresti Goodbye to Gravity, helyszín a Godot Café (volt Bunker).

A finn metálzene világhírű
Ha igazi metálzenét akarunk hallgatni, bizony nagyon messzire el kell utaznunk. Köztudottan Skandináviában, mégpedig Finnországban művelik ezt a műfajt a legjobban, bizonyíték rá, hogy a legtöbb valamire való metálzenekar onnan származik. Először történt meg az is, hogy egy közönségszavazatokon alapuló európai dalversenyen, az Euróvízión finn zenekar, a Lordi, a maga meghökkentő megjelenésével és dalával vitte el az első helyet. Ezt az élvonalat erősíti a finn Domination Black banda is. A finn metálzenekar 2003-ban alakult Kotkában. Zenei stílusuk a trash, a heavy és a black metál felé mutat, olyan hasonló zenekarok befolyásolják őket, mint a Metallica, a Judas Priest vagy a Slayer. A Domination Black olyan bandákkal is játszott már együtt, mint a Nightwish, a Stratovarius, a Him, a Sonata Arctica, a Children of Bodom, az Amorphys vagy az Apocalyptica. A népszerű zenekar slágere, az Evilizer 2012-ben jelent meg, és rögtön a finn toplisták kedvence lett. A Cold Touch még mindig ott szól számos metálkedvelő fiatal fülében, azonban a zenekar már új dalokon és új albumon is dolgozik. A Szent György Napok történetében először lép színpadra igazi metálzenekar április 26-án, pénteken a B színpadon.

Igényes magyar rock
Van néhány olyan magyar rockzenekar, amely örökre beírta magát a zenetörté­nelembe. Rudán Joe  50. évét tölti idén, és három rockzenekarnak is markáns alakja, amelyek egyenként mind maradandót alkot­tak. Rudán zenélt a Pokolgéppel, a P. Mo­billal és a Mobilmániával is, és ne felejtsük el, hogy saját zenekart is létrehozott, Coda néven. Ma már többnyire egyedül aratja a babérokat, a Szent György Napokon április 26-án, pénteken a B színpadon a finn Domi­nation Black előtt lép fel. A felsorolásból nem maradhat ki a Scorpions Tribute Band, amely azon két coverzenekar közé tartozik, amelyet az „apjuk” is elismer és támogat. A zenekar a kezdetektől fogva azt a célt tűzte maga elé, hogy a lehető leghitelesebben adja vissza a nagyérdeműnek a Scorpions-érzést: eredeti megjelenéssel, eredeti hangszereken és a lehető legjobb hangzásban. A rockpalettát ők nyitják a városnapokon, pénteken 17 órától az A színpadon.

Slágerek, csajok, rock’n’roll
Önmagában exkluzív élményt ígér, ha négy lány játszik a színpadon, a Cherry Bomb azonban jóval több átlagos csajzenekarnál. Teljesen mindegy, hogy mega-pop­slágereket vagy rockhimnuszokat dolgoznak fel, ahogy a deszkákra lépnek, garantált a pikánsan sikkes rock’n’roll buli. Mű­so­rukban megtalálhatóak a slágerlistákat vezető popelőadók számai és a legnagyobb rockzenekarok dalai, persze mindegyik „cherry­bombosítva”. Legyen szó Pink vagy Chris­tina Aguilera, esetleg Britney Spears számáról, a lányok dögös rocknótákká alakítják, de olyan nagy öregektől sem riadnak vissza, mint a Judas Priest, Danko Jones, a Mötley Crue, az Audioslave vagy az Ext­reme. A csajbanda zárja a rockeseményeket április 28-án, vasárnap a B színpadon.
Több információ a zenekarokról a www.szentgyorgynapok.ro honlapon.
MÉNESSY KITTY
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2013-02-23: Család - Dr. Nagy Lajos:

Körorvosi élményeim

Idegen testek
Feljött egyszer Uzonból egy néni, és elmondta, hogy három évvel ezelőtt kivették a méhét, s azóta kisebb-nagyobb hasi fájdalmai vannak, egy-egy mozdulat után sokszor kibírhatatlan nyilallást érez. Már többfelé járt, de mindenütt azt mondják, hogy a műtéti összenövések okozzák.
2013-02-23: Magazin - :

Mátyás királyt ünneplik Kolozsváron

Mátyás király születésének 570. évfordulóját ünneplik a hét végén a király szülővárosában, Kolozsváron. A már hagyományos Mátyás Napok egyik idei újdonsága, hogy galambröptetés helyett „égi lámpásokat” eresztenek a magasba.