A kilencvenes évek közepéig a szentgyörgyi asztalosmesterek többsége a bútorgyárban dolgozott. Az ottani leépülés vezette útját a Zöld Gazdához, ahol évekig műszakvezető volt. A szakmát azonban nem hagyta el, 2003-ig egy kétgarázsos telephelyen, a Rózsa utcában folytatta. Ezt hamar kinőtték, s a város területén, lakóházak közelében sem igazán lehetett már „zajos” tevékenységet folytatni, eleinte a rokonság révén is rokonszenves Zöld Gazda keretében béreltek új telephelyet, most két éve pedig saját céget alapítva folytatódott a vállalkozás, immár a saját szentkirályi telephelyen, a családnév kezdőbetűjéből és két gyermeke, Andi és Norbi nevének összeolvasztásából keletkezett Sz-Pandnor Kft. néven. Áfamentes céget alapított, két emberrel kezdte el, ami hatra bővült, de tavaly év végére – a kinnlevőségek (költségvetési intézményeknek is dolgoztak), na meg a kevesebb megrendelés miatt – ismét csökkenteni kellett a létszámot.
– A két év alatt készültek szép munkáink, amelyeket bárkinek meg merek mutatni – mondja kérdésünkre. – Például a Mikó-kollégium új sportcsarnokának belső nyílászárói, a pálya padlórendszere, a focipálya védőkorlátja, vagy Sugásfürdőn a medence farendszere, a Három Rózsánál a szociális kantin hagyományos ajtó-ablakai. Ezek azért is közel állnak hozzám, mert nem standard munkák, hanem egyéni megoldásokat követeltek. Én egyébként ebben látom az erősségünket, nagy mennyiségű famunkára aligha tudnánk vállalkozni, de ahol egyedi megoldásokra van szükség, azt igyekszünk minél testre szabottabban megoldani. Mindezeket jobbára alvállalkozókként tudtuk megvalósítani,  jó együttműködést tudtunk kialakítani – s ezért köszönet jár – például a Conico Kft.-vel. Ez bizonyítja azt is, hogy a helyi cégek, ha megbízható, minőségi munkát végzünk, jól tudnak együttműködni.
– A válság a nagy cégeket éri el először, ez legyűrűzik az alvállalkozókhoz, beszállítókhoz is...
– Igen, az év utolsó hónapjaiban, de most februárig is csak alkalmi munkákat kaptunk. Szerintem a fejlődés, de a fennmaradás lényege az, hogy minden munkát el kell vállalni, ha tíz ajtóra van megrendelés, azt, ha egy küszöböt kell valahová betenni, vagy egy kalapácsnyélre van szükség, akkor azt. Régebb is ez volt az elvem, most még inkább szükség van erre. Na meg a betartott szóra, amit nem feltétlenül kell papírra vetni.
– Hogyan lehet felvenni a versenyt a dömpingáruval a légtömör ajtók-ablakok világában?
– Vannak még, akik a hagyományosat szeretik. Még akkor is, ha kicsit drágább. Voltak kuncsaftok, akik sokallták az árat, mert hogy egy ajtó a brassói nagyáruházban fele ennyibe kerül. Csak azt nem számítják meg, hogy az nincs lefestve, beablakozva, lekezelve, elszállítva, beszerelve. Ha a végtermék árát nézzük, akkor azt mondom, hogy az én ajtóm olcsóbb.
– Ezek szerint nemcsak legyártják a terméket, hanem szolgáltatásként – ha szükséges – be is szerelik...
– Igen, és nemcsak kimondottan asztalosmunkát, hanem kisebb belső építészeti, felújítási munkákat is vállalunk. Ilyen értelemben nagyon jól dolgozunk a Ferdinánd panzióval például. Ha összegeznem kell az elmúlt két évet, elégedett vagyok. Még akkor is, ha most kevés a rendelésünk. A költségeket visszaszorítottuk, kisebb munkák, főleg ismerősöktől, akiknek már dolgoztunk, be­jönnek.
– Az új telephely nem kis befektetést igényelt. Hogyan lehetett ezt megvalósítani?
– A megfelelő időben léptem, mert akkor éppen voltak nagyobb megrendelések, a terület már korábban megvolt, egy magyarországi barátom támogatott (ez jelentette a biztonságot), és egy kisebb hitelt is felvettem, na meg a partnerekre is, mint az előbb említett Conico, lehetett számítani: akkor segítettek, amikor kellett. A gépek jobbára megvoltak, régebb vásároltuk innen-onnan. Hagyo­mányos, Romanban gyártott, megbízható asztalosgépek, apósom segített sokat a működésbe helyezéskor, de kisebb vasas műhelyekhez is fordultam egy-egy kiegészítőért. Az egész beruházás kétmilliárd lejre rúgott, régi pénzben, de jó meleg műhelyt alakítottunk ki, öt-hat ember kényelmesen tud dolgozni. A közeljövőben rendes védelmet kellene biztosítani, kerítés, egy kis kapusház, mert a tolvajok nem válogatnak.
– Van-e szakember, akivel minőségi munkát lehet végezni, van presztízse a hagyományos mesterségeknek?
– Van néhány megbízható emberem, rájuk alapozok, s mi még jó mesterektől tanultuk a szakmát. A mai fiatalok már másképpen gondolkoznak, pedig mindenki nem lehet vezető: az ilyen mesterségekre mindig lesz szükség.