Mindannyiunk számára fontos Szé­kely­föld ügye – jelentette ki az elmúlt napokban több ízben is Tamás Sándor, a szövetség háromszéki területi szervezetének vezetője. De akkor Kelemen Hunornak az RMDSZ elnökeként talán nem Marosvásár­helyen lenne a helye március 10-én? Markó Béla szenátornak, volt szövetségi elnöknek talán nem fontos Székelyföld ügye? – adódnak a kérdések, miután az SZKT hét végi ülésén a szövetség csúcsvezetése leszögezte: nem kívánnak részt venni a megmozduláson.
Külső szemlélődő számára úgy tűnhet: törésvonalak keletkeztek a szövetségen belül, a székelyföldiek más irányt követnek, mint amit a nagy öregek – Markó Béla, Borbély László, Verestóy Attila – kijelöltek. Kelemen Hunor megnyilvánulásait is elemezve – a szövetség elnöke, elődjétől eltérően, legalább tárgyalóasztalhoz ült ellenzéke egy részével, az MPP, illetve az SZNT vezetőivel – az a benyomásunk támadhat, korántsem oly egységes a szervezet, mint volt, erősödőben egy olyan szárny, amely most feszegeti határait, és amely szakítana a régi doktrínákkal és beidegződésekkel, de egyelőre még az idősebb nemzedéké a hatalom.
Bárcsak valóban így állna a helyzet, és bárcsak mielőbb bekövetkezne eme szemléletváltás! Rögvest könnyebb lenne bár az alapvető célokban megegyezni, és autonómiatüntetés előtt nem a félsz és a keserűség venne erőt rajtunk, hogy vajon leszünk-e elegen, hogy lám, ezt az ügyet is elárulták, hanem legfennebb az lenne a magyar pártok közötti versengés tétje, ki tud több embert mozgósítani.
Alaposabb vizsgálat után mégis az látszik valószínűbbnek: törésvonalak helyett csupán számításokról, pragmatikus pártpolitikai megfontolásokról beszélhetünk, amelyek hátterében az áll, hogy Székely­földön radikálisabb képviseletet vár el a közösség, ráadásul itt az erősebb ellenzék miatt lépéskényszerben is vannak. Kitetszik ez abból a félrevezető érvelésből, amellyel a székelyföldi RMDSZ-vezetők bizonygatják álláspontjukat. Tamás Sándor például azt szajkózza, pártrendezvényről van szó – holott a megmozdulást az SZNT kezdeményezte, amely felhívást intézett a pártokhoz, hogy vállaljanak részt már a szervezésben is. Erre mondott igent az EMNP – és erre mondhatott nemet az RMDSZ, hogy aztán ürügyként hivatkozzék erre, távolmaradását indokolva.
Álságosnak tűnik az a módszer is, ahogyan a távolmaradást részvételként próbálják beállítani a székelyföldi vezetők: az ugyan örvendetes, hogy mind a háromszéki RMDSZ-elnök, mind a polgármesterek jó része készül Marosvásárhelyre – de elkötelezettségük akkor lehet igazi, ha mozgósítanak, ha népszerűsítik az eseményt, buszokat indítanak Marosvásárhelyre.