AutósportJó idény után mozgalmas esztendő

2013. március 4., hétfő, Sport

Ha az Auto Crono nevet halljuk, mindjárt a sepsiszentgyörgyi ügyességi és gyorsulási verseny vagy a nagy érdeklődésnek örvendő téli rali jut eszünkbe.

A sportegyesület 2012-ben tizenhárom versenyt szervezett, pilótái közül pedig Emil Ghinea (H4-es csoport) a második, Szene Raul Rikardo (kezdők) a harmadik helyen fejezte be az országos hegyi gyorsasági bajnokságot, míg a raliban versenyző Kelemen Péter bronzérmet szerzett a kezdők között. A klub frontemberétől, Simon Árpádtól tudjuk, hogy a már megtartott téli rali mellett ebben az esztendőben további tizennégy viadal megszervezését tűzték ki célul, de még nem véglegesítették a 2013-as versenynaptárt.
– Milyen volt az Auto Crono sportegyesület 2012-es éve? – kérdeztük Simon Árpádtól.
– A betervezett rendezvényeink nagy többségére sort kerítettünk. A megszokott versenyeink mellett megszerveztük a regionális hegyi gyorsasági bajnokságot, ez már második éve szalad, és akárcsak idén, tavaly is lebonyolítottuk a nagy érdeklődésnek örvendő téli ralinkat. Az elmúlt esztendőben szám szerint tizenháromszor hívtuk rajthoz a versenyzőket. A legtöbb odafigyelést és szervezőmunkát a téli rali igényelte, hiszen ez Európának ebben a régiójában egyedülálló. Versenyzőink is jól teljesítettek, egy második és két harmadik helyezéssel zártuk az évet.
– Akkor a téli rali volt a sportegyesület tavalyi legfontosabb rendezvénye?
– Igen, akárcsak idén, hiszen már túl vagyunk a 2013-as kiadásán. Egész esztendőben erre a versenyre dolgozunk, és megpróbáljuk évről évre színvonalasabbá tenni. Úgy érzem, hogy ennek az elvárásunknak eleget is tudtunk tenni, ugyanis a januári megmérettetésünkre a hazai érdeklődők mellett hat olasz és tizenkét magyarországi versenyző is jelentkezett. Ez annak a jele, hogy nemzetközi szinten kezdték elismerni versenyünket, és egyre többen szeretnének részt venni.
– Tehát az Auto Crono ebben az évben már túl van egy autóversenyen, a hét végén újabb viadalt szerveztek. Milyen terveitek vannak az idei versenyszezonra?
– Sajnos, még nem végleges az idei versenynaptárunk, és még sok a kérdőjel... Minden évben rengeteg felhívást kapunk, de azt szeretném, ha rendezvényeink itt maradnának a környéken. Előreláthatóan megtartjuk Szent György-napi ügyességi versenyünket, a kovásznai városnapokon a gyorsulási megmérettetést, az off-road (terep) versenyeinket és a regionális hegyi gyorsasági bajnokságot. Március 10-én a Hargita megyei Csíkkozmáson szervezünk rali­sprintet, amolyan felkészítőként a két hét múlva rajtoló országos ralibajnokságra. Ezen a versenyen a profi pilóták mellett lehetőséget adunk az amatőröknek is, azzal a feltétellel, hogy autóik megfeleljenek az autósport-szövetség előírásainak.
– Mi, az autósport kedvelői a kocsik száguldását követve, valamint a díjkiosztók révén kóstolunk bele egy-egy versenybe, de nem tudjuk, mennyi munka kell ezek megszervezéséhez...
– Egy verseny szervezése sokban függ attól, hogy az milyen típusú. Az ügyességi verseny nem igényel annyi időt, készülődést, szervezést, mint például a rali. Ha a téli ralit vesszük alapul, akkor a rajt előtt bő három-négy hónappal hozzáfogunk a szervezéshez, hiszen az anyagiak előteremtése mellett komoly hangsúlyt kell fektetni a versenyzők, illetve a nézők biztonságára. Egy gondolat erejéig térjünk vissza a pénzügyekhez: az elmúlt időszakban sajnos oda jutottunk, hogy háromszéki versenyeket más megyebeli szponzorok támogatnak. A szervezésben nagy segítséget nyújt az egyesület internetes portálja (www.autocrono.ro), amelyet a komolyabb rendezvények előtt több ezren is megnéznek.
– Évekkel ezelőtt Bálványoson rendezték meg az országos hegyi gyorsasági bajnokság egyik legtechnikásabb futamát, de mostanra megyénk már semmilyen rangosabb nemzeti viadalnak nem ad otthont. A közeljövőben lesz-e Háromszéknek országos bajnokságban szereplő viadala, itt gondolok elsősorban a hegyi gyorsasági futamra vagy éppen ralira.
– Amíg más megyéből kell támogatókat szerezni egy-egy háromszéki versenyre, addig nem is álmodozom nagyobb versenyről. Ha így haladnak a dolgok, egy idő után népszerűbb viadalainkat is kénytelenek leszünk elvinni innen. Ezek mellett a helyszínnel is gondban lennék, ugyanis útjaink minősége már nem megfelelő egy színvonalasabb verseny lebonyolításához. A hegyi gyorsasági megmérettetéshez nincsenek jó útjaink, a ralihoz pedig nincs elég pénzünk. Egy szó, mint száz: a közeljövőben Kovászna megyében nemigen lesz nagyobb szabású országos rendezvény.
– Az elmúlt esztendőkben az Auto Crono több amatőr pilótának biztosított versenyzési lehetőséget. Jelen pillanatban hány autóversenyzőt foglalkoztat a sportegyesület?
– Most tizenöt biztos pilótánk van, de autóversenyzőink névsora a következő napokban még bővülhet. Közöttük vannak háromszékiek is, de versenyzőinknek nagy többsége más megyéből származik.
– Milyen idényt jósol a háromszéki autóversenyzőknek, hiszen hamarosan megkezdődnek az országos bajnokságok?
– Ahogy a tavaly, úgy ebben az évben is látok esélyt arra, hogy dobogós helyezést érjenek el a háromszéki pilóták, de minden a pénztől és a technikától függ.
Az Auto Crono idénre tervezett
versenynaptára:
* március 10.: Rali sprint, Csíkkozmás
* március 31.: Csíkszereda Kupa – második kiírás (ügyességi verseny)
* április 20.: 16. Sepsiszentgyörgyi Speed Racing (gyorsulási verseny)
* május ...: Regionális hegyi gyorsasági bajnokság – 1. futam
* május 26.: Sepsiszentgyörgyi Sportnapok (ügyességi verseny)
* június ...: Regionális hegyi gyorsasági bajnokság – 2. futam
* július 7.: 17. Sepsiszentgyörgyi Speed Racing (gyorsulási verseny)
* augusztus 2–4.: a hetedik trabantos találkozó
* augusztus 31.–szeptember 1.: Nagybaconi Off Road találkozó (terepverseny)
* szeptember 8.: Kovásznai Napok (gyorsulási verseny)
* szeptember ...: Regionális hegyi gyorsasági bajnokság – 3. futam; enduro-krossz verseny, Rozsnyó
* november 15–17.: 9. Off road Kovászna Trophy (terepverseny)
* december 8.: 10. Mr. Mikulás Kupa (ügyességi verseny).                          

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 944
szavazógép
2013-03-04: Sport - :

Teremlabdarúgás, Román Kupa: Gyergyószentmiklós–Sepsi FC 1–8 (0–2)

A megyeszékhelyi Sepsi FC péntek este könnyű mérkőzést követően kiharcolta a Román Kupa legjobb nyolc csapata közé jutást, ugyanis hétgólos különbséggel nyert a Gyergyó­szent­mik­lósi Inter otthonában.
2013-03-04: Sport - :

Csak négy mérkőzés (Bowling, megyei bajnokság)

Mindössze négy mérkőzést rendeztek a háromszéki bowlingbajnokság tavaszi idényének első – a pontvadászat 14. – fordulójában. A Mikósokk magabiztos sikert ért el a Rablók ellen, az Amatőr Kakasok mindössze 32 pontos különbséggel kaptak ki az Unicumtól, az Argila Bodok a Komákkal szemben diadalmaskodott, a Partisa pedig megszerezte bajnokságbeli ötödik sikerét.