A román szakszövetség az elmúlt hét végén döntött a női kosárlabda Román Kupa négyes döntőjének (Final Four) időpontjáról, kedden pedig a torna helyszínére is fény derült. Így az április 1–2-án sorra kerülő kupadöntőnek Gyulafehérvár ad otthont.
A küzdelemsorozat első játéknapján (április 1.) az elődöntőket, majd másnap (április 2.) a harmadik helyért kiírt mérkőzést és a finálét rendezik meg. Mint ismeretes, a zöld-fehér mezes Sepsi-SIC a házigazda Gyulafehérvárral csatázik a döntőbe jutásért, a másik ágon az Aradi ICIM és a címvédő Târgovişte találkozik.
Ugyancsak Gyulafehérváron rendezik meg a 2012–2013-as bajnokság hagyományos gálamérkőzését, azaz az All Start. A találkozó során Észak válogatottja Dél legjobbjaival fog összecsapni. Az északi válogatott a következő csapatoknál leigazolt játékosokból áll majd: Aradi ICIM, Szatmárnémeti VSK, Nagyvárad, Kolozsvári U, Marosvásárhelyi Nova Vita, Temesvári Danzio BCM és Gyulafehérvári CSU. A déli válogatott kosarasai a következő alakulatokból kerülnek ki: Alexandriai CSBT, Rapid, Sportul Studenţesc, Târgovişte, Brassói Olimpia, Sepsi-SIC, valamint Craiova.
A két csapat összetételéről önök is dönthetnek, hiszen tegnaptól (bár a román szövetség internetes portálján – www.frbaschet.ro – nem láttunk még erre utaló jelt) egészen március 25-ig lehet szavazni azokra, akiket szívesen látnának a gálameccsen.
Idegenben játszanak felnőttcsapataink
Szombaton zsinórban harmadik mérkőzését játssza idegenben a Sepsi-SIC: a női nemzeti liga 26. fordulójában Marosvásárhelyre látogat. A játékhétvége további találkozói: Kolozsvári U–Alexandria, Craiova–Brassói Olimpia, Aradi ICIM–Nagyvárad, Târgovişte–Temesvár, Gyulafehérvár–Rapid.
A Steaua ellen elvesztett mérkőzés után a férfi I. ligában érdekelt Vabova szombaton a Ploieşti-i CSU II. vendégeként próbál pontot rabolni. A házigazdák egy győzelemmel és két vereséggel a tabella harmadik helyét foglalják el, a szentgyörgyiek viszont másodikok két megnyert és egy elvesztett meccsel. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.